A természetes halál előtti utolsó órákban sok ember reakcióképtelen, kómaszerű állapotba kerül, amikor már nem képes reagálni a környezetére. A halálközeli élményekről szóló beszámolók gyakori eleme azonban, hogy a haldokló szokatlan hangokat hall, sőt, olyan esetről is tudni, amikor a beteg még azt is hallani vélte, amikor épp halottnak nyilvánították.
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban 2020 júniusában megjelent tanulmány szerint a kutatók először találtak gyakorlati bizonyítékot arra, hogy egyes emberek még akkor is hallanak, amikor órákkal a haláluk előtt már nem reagálnak semmire. A Brit Columbiai Egyetem tudósai EEG-indexek segítségével mérték a Szent János Kórház hospice-betegeinek agyának elektromos aktivitását, amikor még eszméletüknél voltak, és miután öntudatlan állapotba kerültek. Egy fiatal, egészséges résztvevőkből álló kontrollcsoportot is felhasználtak a kutatás hitelessége érdekében.
A kutatók figyelték a hangokra adott agyi válaszokat, és megállapították, hogy
az öntudatlan, haldokló betegek hallórendszere hasonlóan reagált, mint a fiatal, egészséges kontrollcsoportban lévőké.
Ez pedig arra enged következtetni, hogy a haldokló agy még öntudatlan állapotban is reagál a hangokra, és hogy a hallás lehet az utolsó az érzékeink közül, amely a halál beállta előtt megszűnik.
A halálközeli élmények (angolul: Near-Death Events, NDE vagy Near-Death Experience NDE) közel sem csupán tudományos fantasztikus filmekbe illő, vagy a vallással kapcsolatos események. A klinikai halálból visszatérő betegek beszámolóiban egymástól függetlenül is sok a közös elem, ilyen például, hogy teljesen megszűnik a testüket gyötrő fájdalom, fényt látnak egy alagút végén, vagy egyéb vizuális élményeket tapasztalnak. Gyakran az érintettek azt tapasztalják, hogy a saját testük felett lebegnek.
Bár a nyilvánosan dokumentált halálközeli élmények nagy többségét kellemesnek, sőt eufórikusnak írták le, tény, hogy nem minden NDE ilyen pozitív, némelyik kifejezetten felkavaró. Egy férfi például pánikszerű állapotról számolt be, amely akkor tört rá, amikor felülről látta a saját testét, illetve a kiérkező mentősöket, akik épp újraélesztették őt. Hiába kiáltozott nekik, hogy „tegyék vissza” a testébe, azok nem hallották őt, ezután pedig mély sötétségen keresztül egy fényes pont felé repült nagy sebességgel, miközben árnyalakok mellett suhant el, akik úgy tűntek, mintha az elhunyt hozzátartozói lennének.
Néhányan őket körülvevő, teljes sötétséget tapasztaltak, amit a „semmiben való lebegésként” írtak le, ami úgy tűnt, örökké tart. Egy nő, aki megrepedt petevezetéke miatt került a halál közeli élménybe, arról számolt be, hogy „szörnyű lények, szürke zselatinos csápokkal” ragadták meg és karmolták össze őt. A hölgy azt mondta, a lények szörnyű hangja és a leírhatatlan bűz még 41 évvel később is élénken él benne, és a közhiedelemmel ellentétben, ő nem találkozott jóindulatú fénylénnyel, nem pergett le előtte az élete, az élmény pedig egyáltalán nem volt se szép, sem kellemes.
