A WHO vezetője után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy mentőautót ért izraeli találat Gázában

MH/MTI
2023. november 4. szombat. 9:25

Az izraeli hadsereg azzal érvelt, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint az autó – pontosabban az öttagú konvoj, amelynek az része volt – sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre. Ez utóbbit erősítette meg a vöröskereszt is.

Az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet szintén tagadta, hogy fegyveresei utaztak volna a mentőautóban, mint ahogy Izrael állítja.

A légicsapás csupán néhány méterre a gázai as-Sifa kórház bejáratától érte az autót. Izrael szerint a Hamász parancsnoki hadállásokat és alagútbejáratokat alakított ki a kórház területén.

Ugyanennek a mentőautó-konvojnak egy másik tagját is találat érte körülbelül egy kilométerre a kórháztól, és ennek következtében több utasa megsebesült – közölte a vöröskereszt.

A gázai egészségügyi hatóságok szerint a mentőautókat ért pénteki légicsapásoknak hatvan sebesült áldozata van

„A kórház előtti utcán szanaszét heverő holttestekről készült képek szívszaggatók” – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár közleményében.

A Hamász szombat reggeli közlése szerint az éjszaka légitámadás ért egy iskolaépületből átalakított óvóhelyet az övezet északi részén, és ott húsz ember meghalt, több tucatnyi pedig megsebesült.

Elolvasom a cikket