A férfi Dan Cooper néven foglalta le a jegyét, ami szinte biztosan álnév volt. Az elegánsan öltözött és általában udvarias Florence Schaffner légiutas-kísérő azt feltételezte, hogy a férfi – mint oly sok más egyedülálló férfi a járatain – a számát akarta neki adni, amikor átadta neki azt a papírdarabot.
„Kisasszony, jobb, ha megnézi azt a cetlit” – tisztázta hamarosan a férfi – „bombám van”. Schaffner leült mellé, ahol megmutatta neki a bombát, és elmagyarázta neki a követeléseit.
„Kétszázezer dollárt akarok délután ötig, készpénzben. Tegye egy hátizsákba. Két hátsó és két első ejtőernyőt akarok. Amikor leszállunk, akarok egy üzemanyagkocsit, ami készen áll a tankolásra. Semmi tréfa, különben elintézem a melót.”
Schaffner elmondta a pilótának a helyzetet. Míg ő a földre közvetítette a követeléseket, visszatért az utasokhoz, és ott találta Cooper-t, aki még mindig nyugodtan ült, és most már teljes öltönyéhez napszemüveget viselt. A férfi nyugodt viselkedése segített meggyőzni a személyzetet és a hatóságokat, hogy engedjenek a követeléseinek.
„Olyan racionálisnak tűnt, amilyen racionális csak lehet valaki, aki ilyesmit tesz – mondta később Bill Radaczak másodpilóta. – Mivel nem tűnt érzelmesnek, úgy éreztük, hogy kézben tudjuk tartani a helyzetet, ha eleget teszünk a kéréseinek.”
Amikor a gép leszállt tankolni – a hatóságok már összeszedték a szükséges pénzt és ejtőernyőket, miközben a gép a fejük felett körözött –, Cooper elengedte az utasokat, ahogy ígérte. A Boeing 727-es ismét felszállt, ezúttal már csak Cooperrel és a személyzet négy tagjával a fedélzeten, és az új úti cél, Mexikó felé vette az irányt.
Ezt a célállomást soha nem érte el. Miközben a személyzet a pilótafülkében ült, a légnyomás változását vették észre. Cooper – feltehetően az általa kért ejtőernyők egyikét használva – kiugrott a gépből, és soha többé nem látták.
A gépeltérítés óta számos elmélet született arról, hogy ki lehetett DB Cooper (ahogyan egy újságíró átírási hibája miatt ismertté vált), amelyek nagy része különböző karakterekkel kapcsolatos spekulációkon alapul. Van azonban korlátozott mennyiségű tárgyi bizonyíték, többek között egy nyakkendő, amelyet Cooper a repülőgépen hagyott hátra, és amelyet az FBI megvizsgált.
A technológia fejlődésével a nyakkendőt a gépeltérítés óta többször is újra megvizsgálták különböző nyomozócsoportok. Elektronmikroszkóppal egy csapat 2011-ben képes volt bizonyítékot találni a felcsatolható nyakkendőn arra, hogy Cooper egy elégedetlen volt alkalmazott lehetett, aki haragudott a Boeingre.
„Az egyik legjelentősebb részecske, amit találtunk, és ami a legjobban izgatott bennünket, a titán fém volt” – magyarázta akkor Tom Kaye vezető kutató. A titán az 1970-es években sokkal ritkább volt, de a Boeing Super Sonic Transport projektjében használták, amely az egyik első utasszállító repülőgép volt, amelyben ezt a fémet használták.
„1971-ben nagy felfordulás volt a titániparban az SST projekt törlésével, amely történetesen a Boeingnél volt, és emiatt sok embert elbocsátottak az iparágban. Tehát a Cooper is része lehetett ennek a következménynek.”
„Mivel nyakkendőt viselt, úgy gondoljuk, hogy mérnök vagy menedzser volt, aki rendszeresen kiment a gyárba” – mondta Kaye.
Eric Ulis amatőr nyomozó az FBI megbízásából végzett vizsgálat adatai alapján másképp értelmezte a helyzetet. Ami őt érdekelte, az egy titánból és antimonból álló ötvözet három részecskéje volt. Ezt az ötvözetet szerinte a Rem-Cru gyártotta, amely akkoriban a pennsylvaniai Midlandben működött.
„Úgy vélem, hogy nemcsak azt a vállalatot azonosítottuk, ahonnan D. B. Cooper jött – mondta Ulis a King 5-nek –, hanem a vállalaton belüli konkrét részleget is, ahonnan D. B. Cooper jött.”
Ulis, aki egy személyt tart szem előtt, most beperli az FBI-t, hogy megpróbálja megszerezni a nyakkendő mintáit. Bár már megvizsgálták a nyakkendőt DNS-tesztre, úgy véli, a nyakkendőcsomó fém orsójáról vett kenet segítségével DNS-t lehetne nyerni, amit aztán egy DNS-adatbázisban lehetne lefuttatni és talán egyszer s mindenkorra megoldani a rejtélyt.
