Félelmetes folyamat zajlik a szemeink előtt

Október 7-én az Izraeli Védelmi Erők még harcolt a határ menti településeket megtámadó terroristákkal, amikor a Harvard Egyetem egyik diák­szervezete kiadott egy nyilatkozatot, amelyet másik harminchárom is aláírt. „Teljes mértékben az izraeli rezsimet tartjuk felelősnek minden kibontakozó erőszakért” – írták a világ egyik legprominensebb egyetemének diákjai. Law­rence H. Summers, az egyetem korábbi elnöke az X-en lelkiismeretlennek nevezte a nyilatkozatot. „Csaknem ötvenéves Harvard-tagságom alatt még soha nem voltam annyira kiábrándult és el­idegenedett, mint ma” – írta. A szervezetek nevét később eltávolították a levélről arra hivatkozva, hogy aggódnak a biztonságukért. Másfél héttel a nyilatkozat után újabb akciót hajtottak végre az elit felsőoktatási intézményben. A Harvard Undergraduate Palestine Solidarity Committee nevű diákszervezet, amely az eredeti nyilatkozatot is megfogalmazta, több száz fős „die-int” szervezett az udvaron. Az ilyen demonstráció azt jelenti, hogy a diákok magukat halottnak tettetve lefeküdnek a földre. A tüntetésen megjelentek az izraeli állam elpusztítását követelő „a folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz” feliratok is. A diákszervezetek Izraelt népirtással és apart­heiddel vádolták.

Nem a Harvard volt az egyetlen egyetem, amelynek diáksága Izraellel szemben nyilvánult meg. A The Cooper Union nevű New York-i magánegyetemen a zsidó diákok a könyvtárban bújtak el a palesztinpárti tüntetők elől, akik aztán az ajtót kezdték verni. Az egyik zsidó diák a New York Postnak elmondta: „Amikor dörömbölni kezdtek az ajtón, a szívem hevesen vert. Sírtam. Ha az ajtók nem lettek volna bezárva, nem tudom, mi történt volna.” A George Washington Egyetemen október 24-én egy csoport diák az Iszlám Ellen­állási Mozgalom (Hamasz) gyilkosait ünnepelte, és kivetítette az iskola könyvtárának a falára, hogy „Dicsőség a mártíroknak”. A támadás utáni három hétben ehhez hasonló esetek százairól számolt be az amerikai sajtó. A jelenetek ismerősek voltak, azonban sokakat megdöbbentett, hogy alig néhány nappal a Hamasz mészárlása után azonnal Izrael ellen fordultak ezek az emberek.

Az előző évtizedekben a baloldali és progresszív ideológiák egyre sebesebb folyamként kitörtek az egyetemek falai közül, és elárasztottak minden fontosabb amerikai intézményt. Az abortusz pártolása, a rasszizmus felszámolása és egyéb hagyományos progresszív célok mellett egy elsőre kakukktojásnak látszó ügy is a progresszívok zászlajára lett tűzve. Az előző évek nagy tüntetésein, kezdve a női menetektől a George Floyd halála utáni zavargásokig, rendszeresen felbukkant a tömegben a palesztin zászló.

A nyugati baloldal Izrael-ellenes aktivizmusa nem új jelenség, visszanyúlik 1967-re, a hatnapos háború idejére, amikor Izrael legyőzte a szomszédos arab nemzeteket. Egészen addig Izraelt tekintették Dávidnak és az arab nemzeteket Góliátnak a konfliktusban. Alan Dershowitz azt írja Izrael védelmében című könyvében: 1967-ig az arab országok nyíltan el akarták pusztítani a zsidó államot, és nem követeltek államiságot a palesztinoknak, a zsidó állam győzelmével azonban kiderült, hogy erős, és nem tudják elpusztítani, ennek következtében megváltozott a narratíva, s a nyolcvanas évekre az arab–izraeli konfliktus palesztin–izraeli konfliktussá alakult. Palesztin terrorcselekmények történtek, majd jött a nyugati országok által szorgalmazott békefolyamat. Az új narratívában Izrael lett az elnyomó és a palesztinok az áldozatok. A nyugati baloldal jelentős része, amely addig pozitívan tekintett a cionizmusra, Izrael ellen fordult. Ahogy Dershowitz is írja: az egyik leggyakoribb vád Izrael ellen – különösen akadémiai körökben – az, hogy gyarmatosító, és a palesztinok valójában csak a dekolonizáció ellen harcolnak. Dershowitz úgy véli, hogy a 19. század végén és a 20. század elején érkező közép- és kelet-európai telepeseket nehezen lehetne egy gyarmatosító birodalom megbízottjainak tekinteni, éppoly kevéssé a holokauszt után érkező európai zsidóságot vagy az arab országokból menekülő zsidók százezreit.

Az első jelentősebb palesztinpárti csoportok a kilencvenes években bukkantak fel az amerikai egyetemeken. A 2000-es években pedig megjelentek az Izrael bojkottját követelő mozgalmak is. A zsidó szervezetek húsz éve azt hangoztatják, hogy eluralkodott az egyetemeken az Izrael-ellenesség, amely nem az izraeli kormányzat vagy a hadsereg kritikáját jelenti. Dershowitz a könyvében azt állítja, hogy elfogadja az Izraellel szembeni kritikát, az Izrael-ellenes aktivizmus azonban már nem nevezhető kritikának.

Matti Friedman, az Associated Press korábbi izraeli tudósítója a Tablet magazinban írt esszéjében 2020-ban azt írta, hogy a woke ideológiának nevezett nézetrendszer „ősmintája” az Izrael-­ellenesség. „Izrael már korán célpontja volt a társadalmi igazságosságért küzdő mozgalom híveinek” – fogalmazott. Friedman 2006-ban Jeruzsálemben dolgozott tudósítóként, és bevallása szerint azt figyelte meg, hogy az újságírás Izrael-ellenes aktivizmussá alakul. Azt állítja, hogy a tudósítók mitológiát gyártottak, amelyben az iszlamista terrorral szemben elnézőnek kell lenni, s azt sugallták, Izrael önfenntartási törekvései jogtalanok vagy egyenesen gonoszak. „Az izraeli történet egyedülálló ereje abban rejlik, hogy az új gondolatrendszer központi kérdését – a fehér nyugati hatalom egyenlőtlenségét a nem fehér harmadik világbeli ártatlansággal szemben – egy olyan környezetre vetíti ki, amely már tele van vallási rezonanciával” – fogalmazott. Hozzátette: Izraelre gyakorlatilag rávetítették a progresszív értelmezést, egy komplikált konfliktus résztvevőit áldozat és elnyomó kategóriákba osztották.

A baloldal tehát rátelepedett az ügyre, s így történhetett, hogy 2023 októberében New York utcáin a baloldalra tolódott egyetemeken képzett amerikai fiatalok letépkedték a terroristák által elrabolt gyerekek kiragasztott fotóit, vagy hogy női ruhába öltözött férfiak hirdették Palesztina felszabadítását. Az internetes fórumokon tömegek vonják kétségbe vagy magyarázzák ki a Hamasz terrorját.

Sokan, akik eddig támogatták a progresszív mozgalmakat, megdöbbentek a nyílt Izrael-ellenességen. Bari Weiss, a The New York Times korábbi újságírója a Triggernometry nevű podcastben elmondta: csak annak örül, hogy a támadás utáni szörnyű héten mindenki megmutatta a valódi arcát. „Ezek az emberek komolyan gondolták, amikor dekolonizációról beszéltek. Azt mondogatják, hogy tessék, így néz ki a dekolonizáció.” Weiss felháborítónak tartja, hogy az amerikai elit egyetemek, amelyeknek állandóan volt mondanivalójuk az olyan témákról, mint az abortusz, Ukrajna vagy George Floyd, most, amikor zsidók meg­gyilkolásáról van szó, hirtelen felfedezték az intézményi neutralitás erényét.

Yuval Noah Harari progresszív izraeli filozófus is felszólalt, s aláírt egy levelet, amely kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a globális baloldal „közönyösen szemléli zsidó civilek lemészárlását”. A tüntetéseken megjelentek a szokásos vádak: apartheid, genocídium és gyarmatosítás, a különbség a korábbi hasonló demonstrációkhoz képest az, hogy közvetlenül egy több mint ezer izraeli civil halálával járó terrortámadás után került rájuk sor. A filozófus kijelentette: lehullt a lepel azokról, akik eddig Izrael elleni jogos kritikaként aposztrofálták az „Izrael elleni gyűlöletet”, már nem tudnak e mögé rejtőzni.

Elolvasom a cikket