Cseh és a szlovák külügyminiszter: Érdekeink az EU-ban és a NATO-ban közösek

MH/MTI
2023. november 6. hétfő. 19:02

Juraj Blanárnak, akit egy hete neveztek ki a szlovák diplomácia új irányítójává, ez volt első hivatalos külföldi útja. Robert Fico, Szlovákia régi-új kormányfője szintén úgy nyilatkozott, hogy első hivatalos külföldi látogatására Prágába utazik. A látogatás dátuma még nem ismeretes.

„Csehországot és Szlovákiát összeköti az EU- és a NATO-tagság. Érdekeink közösek” – jelentette ki Juraj Blanár.

„Megállapítottuk, hogy számos Közép-Európát, az Európai Uniót vagy a NATO-t érintő kérdésben egyetértés van köztünk” – mondta Jan Lipavsky újságíróknak a találkozót követő sajtótájékoztatón.

A cseh külügyminiszter szerint a felek véleményt cseréltek az ukrajnai helyzetről, a Hamász Izrael elleni támadása után kialakult izraeli és gázai fejleményekről, valamint a migrációról és az európai biztonságról is.

Juraj Blanár kijelentette: az előző szlovák kormány nem hozott elégséges intézkedéseket az illegális migráció megfékezésére, ami Csehországot a szlovák határ ellenőrzésére késztette. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a migrációs probléma kezelése érdekében szükség van a külső schengeni határok hatékonyabb védelmére.

Az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban Blanár leszögezte: Szlovákia elítéli az orosz támadást Ukrajna ellen, a nemzetközi jog megsértésének tartja, de nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának a szlovák hadsereg tartalékaiból, és a konfliktus béketárgyalások útján való megoldását szorgalmazza. „Az ukrajnai helyzetnek nincs katonai megoldása” – mutatott rá a szlovák diplomácia vezetője.

„Szlovákia támogatja a békekezdeményezéseket, függetlenül attól, honnan érkeznek – hangsúlyozta Juraj Blanár Prágában. – A szlovák hadsereg tartalékaiból azonban semmiféle fegyverrendszereket vagy fegyvereket nem szállítunk Ukrajnába” – mondta. Szerinte a (szlovák) hadsereg tartalékai kiürülőben vannak, s a konfliktust a tárgyalóasztalnál kell megoldani.

Blanár tolmácsolta az új szlovák kormány célját, hogy fel kellene újítani a visegrádi négyek tevékenységét. „A V4 egy specifikus platform, és mi szeretnénk, ha újjáéledne, mert be volt fagyasztva. Értjük, hogy voltak olyan témák, amelyek néhány tagját elválasztották egymástól, de vannak olyanok is, amelyek összekötnek minket, és ezekről tárgyalnunk kell” – húzta alá a szlovák külügyminiszter.

Elolvasom a cikket