MLS: Sallói megint betalált

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) Nyugati főcsoportja negyeddöntőjének második meccsén a Sallói Dániellel felálló Sporting Kansas City az idegenben aratott 4–1-es győzelem után hazai pályán 2–1-re győzött és így bejutott a legjobb négy közé nyugaton – írta meg az nso.hu.

A tudósításból kiderül, hogy egy gyors hazai kontra végén Gadi Kinda önzetlenül tálalt Sallói elé, ő meg közelről bepasszolta a Kindára kimozduló kapus miatt üresen tátongó kapuba – a visszavetődő Roman Bürki már nem tudott menteni, csak a gólvonal mögé tudta segíteni érte el a labdát, a gól ettől függetlenül Sallóié.

Objektum doboz

EGYESÜLT ÁLLAMOK – MLS, rájátszás, nyolcaddöntő (főcsoport-negyeddöntő), 2. mérkőzés
Sporting Kansas City–St. Louis City 2–1
Kansas City: Sallói Dániel kezdett, végig is játszotta a meccset, a 73. percben gólt lőtt.
A Sporting Kansas City 2–0-ra győzött az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

Elolvasom a cikket