Norvégia segítene helyreállítani egy izraeli–palesztin diplomáciai csatornát

MH/MTI
2023. november 6. hétfő. 21:57

Norvégia közvetítőként vett részt Izrael és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PLO) között az első hivatalos izraeli–palesztin béketárgyalásokon, amelyeket 1993-ban a norvégiai Oslóban rendeztek meg titokban.

A skandináv ország azóta is szerepet vállal a közel-keleti diplomáciában, jelenleg a palesztin területekre irányuló segélyeket koordináló nemzetközi bizottság (AHLC) elnöke.

Barth Eide elmondta, hogy több ország szerint az AHLC egy potenciális diplomáciai csatorna lehetne a felek között.

„Most több oldal – amerikai, európai, arab és a konfliktusban érintett több fél – is arra kíváncsi, hogy lehet-e az AHLC újra egy diplomáciai csatorna. Ez a háború mindenkit arra emlékeztet, hogy nincs más út, csak a kétállami megoldás, amelyben már a 30 évvel ezelőtti oslói megállapodások után reménykedtünk” – mondta a norvég külügyminiszter az NRK közszolgálati televíziónak.

Véleménye szerint a „borzalmas és drámai gázai helyzetből” akár a „politikai folyamatokhoz való visszatérés” is következhet, azzal a feltétellel hogy a háború nem terjed át a Közel-Kelet más országaira.

„Mi ebben reménykedünk, és ha az érintettek is ezt akarják, akkor Norvégia természetesen kész támogatni ezt minden lehetséges eszközzel” – tette hozzá Barth Eide.

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök szombaton beszélt Ebrahim Raiszi iráni elnökkel a Gázai övezeti helyzettel kapcsolatban egyebek között arról, hogy „a kétállami megoldást újra meg kell vitatni, és jelezte, hogy Norvégia évek óta elkötelezett ebben a kérdésben”.

„Már most gondolnunk kell arra, hogy ezután mi következik. Diplomáciai kezdeményezésekre és megoldásokra van szükség” – mondta Störe a norvég miniszterelnöki hivatal által vasárnap kiadott közleményében.

A skandináv ország, amely az Egyesült Államok szoros szövetségese, több békefolyamatban is szerepet vállal, egyebek között Kolumbiában és Venezuelában.

Norvégia október 13-án jelentette be, hogy hetvenmillió norvég koronával (2,7 milliárd forint) növeli a Gázai övezet civil lakosságának nyújtott humanitárius segély összegét. Oslo tavaly több mint 900 millió norvég koronával támogatta a palesztinokat, ez tartalmazott humanitárius, illetve hosszú távú fejlesztési segélyt és az ENSZ palesztin menekülteket segélyező hivatalának (UNRWA) támogatását.

Elolvasom a cikket