Mivel a most zajló harmadik világháború „második ukrán frontján” módfelett drámai helyzet alakult ki, így nem annyira meglepő, hogy Törökország olyan ENSZ határozati javaslatot nyújtott be, ami azonnali tűzszünetre hívta a konfliktusban érintett feleket. Az ENSZ szinte minden tagországa szavazott is, ám az szavazás eredménye talán még a kialakult helyzetnél is drámaibb képet mutat.
Az talán nem olyan meglepő, hogy a tagországok döntő többsége igennel szavazott, hisz logikusnak látszik, hogy egy véres konfliktus esetén a többség a vérontás azonnal megszűnését szeretné, ezt kívánta a tagországok több mint hatvan százaléka. Az is érthető, hogy a tagországok közel egyharmada inkább tartózkodott, hisz egy igen kényes világhatalmi kérdésről van szó, bár létezhet azért egy olyan logika is, hogy egy, a világ jövőjét döntő módon befolyásoló kérdésben illendő volna talán minden országnak egyértelműen állást foglalnia. Mint ahogy azt is érteni véljük, hogy nem egészen tíz százalék a török határozati javaslat ellen szavazott, élükön Izraellel és az Amerikai Egyesült Államokkal, és azt is, hogy a „Monarchia” meghatározó része, vagyis Ausztria, Magyarország, Csehország és Horvátország szintén ebbe a csoportba tartozott.
Még inkább elgondolkodtató az, ahogyan az Európai Unió 27 tagországa szavazott, pontosabban „szétszavazott”. Mivel világhatalmi jelentőségű kérdésről van szó, és az Európai Unió uralmi elitjei előszeretettel hivatkoznak minden lehetséges alkalommal arra, hogy az egyetemes emberi jogok s az európai értékek minden politikai állásfoglalásuk alapját képezik, és ezek annyira egyértelműek, hogy szinte „automatikusan” adódik minden ilyen kérdésben az abszolút egységes uniós döntés, így a szétszavazás ténye igen kényes összefüggésekre mutat rá. Az önmagában is szánalmas burleszk, hogy a tagországok közel hatvan százaléka tartózkodott, élükön Németországgal. Vajon, ha annyira egyértelműen egyetemes értékeken alapul az Európai Unió minden alapvető döntése (márpedig itt a világhatalom legdöntőbb értékeire épülő kérdésről van szó), akkor most mi ez a bizonytalanság? Franciaországgal az élen nyolc ország szavazott igennel, elfogadva az azonnali tűzszünetre szólító török javaslatot, és az említett négy „monarchia” utódállam szavazott nemmel.
És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy feltárjuk, milyen rejtett összefüggések határozzák meg azokat a tektonikus világhatalmi törésvonalakat, amelyek ehhez az elég bizarr eredményhez vezettek.
Mindez azért nagyon nehéz feladat, mert a második ukrán fronton kialakulni látszó egyre súlyosabb és egyben egyre reménytelenebb helyzet valóságos mélyszerkezetének elbeszélésére nincs adekvát értelmezési keret. Ahogy az Amerikai Egyesült Államok esetében sincs olyan elbeszélési mód, amely lehetővé tenné az Egyesült Államok kettős szerkezetének politikailag korrekt leírását, vagyis azt, hogy a nemzetállam szintű Amerika „feletti” szimbolikus hatalmi térben „lakozik” Amerika, mint világbirodalom. Izrael esetében is ugyanez a helyzet, van egy nemzetállami és van egy világbirodalmi szint, csak még Amerika esetében a nemzetállami szint is olyan komplexum, ami a maga kontinensnyi kiterjedésével, India és Kína után harmadik legnagyobb népességével és világelső gazdaságával hihetővé teszi világhatalmi státuszát Izrael esetében más a helyzet. Izrael, mint állam, területét, népességét, de még gazdasági erejét tekintve is jelentéktelen kisállam, így elég nehéz politikailag korrekt elbeszélési móddal megindokolni, hogy miért van, az, hogy Amerika, Kína és Oroszország mellett Izrael a világhatalmi struktúra legfelsőbb szintjének nagyhatalmi szintű reprezentánsa. Ez a mostani helyzet, vagyis a világháború második ukrán frontjának a kiprovokálása egy Hamász fantázianevű „bérgyilkos” közbeiktatásával nagy valószínűséggel azért zajlott le, mert mind az amerikai világbirodalom, mind az Izrael állam által szimbolizált „kiegészítő” világbirodalomnak fontos „tesztelési” lehetőséget nyújt.
A kialakult drámai helyzet ugyanis, mint az ENSZ-szavazás esetében is látjuk, valamilyen formában állásfoglalásra kényszeríti a világot. Igaz ez az állásfoglalás egyelőre nem túl kedvező sem az amerikai világbirodalom, sem a „kiegészítő” világbirodalom számára, mert megmutatta, hogy a világ országainak a többsége, akárcsak az első ukrán front esetében, nem sorakozik fel látványos egyértelműséggel a világbirodalom stratégiája mögött. Arra azonban mindenképpen alkalmas lehet az új front megnyitása, hogy igaz tengernyi véráldozattól kísérve, de hosszabb távon megmutatja majd, hogy mire képes még az amerikai világbirodalom, mi lehet a globális hatalmi státusza a világbirodalomként való lehanyatlása után.
Ez is kényes kérdés, de ettől is sokkal kényesebb ugyanez a kérdés Izrael nemzetállami és világbirodalmi státuszát illetően. Azért sokkal bonyolultabb és kényesebb ez a kérdés, mint Amerika esetében, mert Izrael nemzetállamként csak az amerikai világbirodalom évszázadában mutatkozik meg, noha világbirodalomként az elmúlt évszázadokban is jelen volt, ha némileg rejtettebb státuszban is. Az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező évtizedek során azonban valamilyen válasz fog születni erre a világhatalmi szempontból legkényesebb kérdésre, és nem mindegy, hogy e válasz milyen lesz, a világhatalmi szempontból meghatározó szereplők vajon, hogy viszonyulnak a kérdéshez.
Mindezt nagy mértékben nehezíti, hogy nemcsak, hogy adekvát narratíva nincs, hanem mint a szétszavazás is mutatja egyelőre távolodunk ennek esélyétől is.
A szerző közgazdász
