Jámbor András, a Párbeszéd nevű párt országgyűlési képviselője befeküdt egy kispesti lakás ajtajába. A baloldali politikusok kedvenc testhelyzetének – idézzük csak fel a néhány évvel ezelőtti tévészékház ostromot, Kunhalmi Ágnesestül, Varju Lászlóstul, Hadházy Ákosostul – felvétele abból az alkalomból következett be, hogy egy Jámbor szerint bizarr kilakoltatást kellett megakadályoznia. Az akcióról közösségi oldalán számolt be, videófelvételt is mellékelt hozzá. Mielőtt ezek értelmezésébe belekezdenénk, megpróbáljuk a híradás részleteit megvizsgálni.
A magyar sajtóban csupán a politikus közlése söpört végig. Semmi jel nem utalt arra, hogy bárki a balmédiumok szakemberei közül megszólaltatott volna akár a kilakoltatók vagy akár a hatóságok közül bárkit is. Ennek sokféle oka lehet, az egyik az a tény, hogy a kerület irányítása baloldali, az illetékes polgármester az MSZP-s Gajda Péter. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a függetlenségükre és objektivitásukra annyira büszke balsajtóban senkinek nem jutott eszébe, hogy az egyetlen vézna Jámbor-közlésen túl esetleg más oldalról is megvilágítsa a kétségtelenül felkavaró kilakoltatós sztorit.
Marad tehát az érdeklődőknek az, amit a fetrengő honatya közzétett. Szerinte a rendőrök úgy rakták utcára a lakást addig használó, a két gyerekét egyedül nevelő anyát, hogy a többi lakóval való összeférhetetlenségére hivatkoztak. Ez pedig Jámbor szerint nem igaz, mert az ott lakók ezen állítást cáfoló papírt is aláírtak neki. Sőt ezt többször személyes megjelenése alkalmából szóban is megerősítették, méghozzá azok a lakók, akikkel ebben az ügyben beszélt. Szó sem lehetett tehát arról, hogy a kilakoltatottak bármilyen módon zavarták volna a szomszédaikat. Itt van tehát ebből az egyetlen forrásból származó állítás, ami igaz, ahogy van, slussz-passz, aki nem hiszi, járjon utána. Jámbor aztán odacsap a szocialista vezetésű önkormányzatnak is, amikor azt kifogásolja, hogy úgy tettek utcára egy családot, hogy nem gondoskodtak az elhelyezésükről. Munkásököl, vasököl, odacsap, ahova köll.
A Párbeszéd országgyűlési képviselője nem volt egyedül a megostromolt lakás ajtajában. Ott voltak a Város Mindenkié aktivistái és Horváth Aladár, az úgynevezett polgárjogi politikus. Az ajtót elállva igyekeztek megakadályozni a kilakoltatást. Kísérletük nem sikerült, Jámbor erről úgy számolt be, hogy „a rendőri túlerő győzött”.
Az elmúlt néhány évben megszokhattuk már a látványt, derék politikusok vagy annak látszani akaró sihederek, leginkább bősz környezetvédők, eltökélt anarchisták és szélsőbalos antifasiszták ültek a betonon vagy éppen ragasztották oda magukat. Birkózásukat a rendőrökkel mintha központilag koreografálták volna meg. Áll az aktivista, aztán leül, elterül, ordít és tekereg a földön, mint egy hanyatt fekvő kígyó. A rendfenntartók kezénél, lábánál fogva felemelik, és távolabbra húzzák. Azért kell húzni, mert az illető látványosan ellenáll. Kameráztatja magát, sikoltozik, hörög, aztán csak ül elégedetten a mindenkori tetthelyek peremén, és elégedetten mosolyog. Mint a Momentum tüzes ifjai kordonbontás idején.
Lement tehát ez a balműsor a liberális médiában. Mindent megtudtunk, ami nem volt fontos az ügyben. Csak arra nem derült fény, hogy valójában kiket és miért kellett az utcára rakniuk a rendőröknek. Nem ismertük meg sem az előzményeket, sem pedig azt, hogy mi történt a szereplőkkel később. Ott fekszik tehát Jámbor András országgyűlési képviselő a kispesti udvar betonján, elfúló hangon rikoltozik, belemerevedett abba az örök jelenbe, abba a mostba, amit csak ők, a baloldaliak képviselnek.
A szerző író
