A Müpában rendezik a Filharmóniai Társaság Zenekarának jubileumi koncertjét

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 20:38

BFTZ 170 címmel rendezi meg jubileumi nagykoncertjét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara november 23-án a Müpában, ahol Erkel, Dohnányi, Vajda Gergely és Dvorak művei hangzanak el Madaras Gergely és Marco Comin vezényletével.

Erkel Ferenc vezényelte 1853. november 20-án a Magyar Nemzeti Múzeumban az első „philharmoniai” hangversenyt, amely a későbbi Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 170 éves történetének első állomása volt – idézi fel a zenekar keddi közleménye.

Erkel már az első koncert alkalmával egy öt hangversenyből álló bérletet hirdetett, amelynek köszönhetően a közönség rendszeresen találkozhatott az európai klasszikus zenével.

A november 23-i koncerten az együttes történetében mérföldkőnek számító magyar szerzők művei mellett Marco Comin vezényli majd Dvorak kilencedik, az Újvilágból című szimfóniáját, amelyet 1899-ben a Filharmóniai Társaság Zenekara mutatott be a magyar közönségnek.

A koncert során Becze Szilvia műsorvezető mutatja be a nézőknek a Filharmóniai Társaság elmúlt 170 évének legemlékezetesebb pillanatait.

Elolvasom a cikket