Sárközy Tamás Emléktorna – Közvetlen kapcsolatra törekszik a játékosokkal a 29 éves másodedző

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 20:32

A 29 éves szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden elmondta, mivel a keret tagjai közül többen idősebbek nála, ezt tartja a legjobb útnak. A keretről szólva úgy fogalmazott: a rutinos Hári János, Sebők Balázs, Bartalis István és Sofron István távollétében fiatal tehetségek is lehetőséget kaphatnak majd, a nézők pedig reményeik szerint lendületes, „éhes csapatot” láthatnak a Tüskecsarnokban. Mint mondta, az új szövetségi kapitánnyal, Don MacAdammel és a másik másodedzővel, Szilassy Zoltánnal élvezik a közös munkát, s bár más-más korosztályhoz tartoznak, jól kiegészítik egymást.

Kérdésre válaszolva megemlítette: sajnálja, hogy első válogatott összetartásán nem dolgozhat együtt testvérével, Istvánnal, de ahogy fogalmazott, ennek oka örömteli, bátyja és családja ugyanis második gyermekét várja.

Bartalis Balázs azt is elárulta, hogy nem számított a felkérésre, miután az elmúlt években több kritikát is megfogalmazott a válogatottal kapcsolatban, de mint mondta, nem zárkózik el a folytatás elől – a megbízatása ugyanis egyelőre csak erre a tornára szól.

A fiatal magyar szakember a svájci Lausanne másodedzője is, ahol több olyan stábtaggal, illetve hokissal dolgozhat együtt, akiknek NHL-tapasztalata is van. Kiemelte, bár szerinte több magyar játékos is megütné a szintet, nincs realitása annak, hogy svájci élvonalba igazoljanak, ott ugyanis elsősorban skandináv és észak-amerikai jégkorongozókban gondolkodnak, ráadásul csapatonként legfeljebb hat légiós engedélyezett.

A csütörtöktől szombatig tartó Sárközy Tamás Emléktornán sorrendben az ukrán, az olasz és a szlovén együttes lesz a magyarok ellenfele.

Elolvasom a cikket