A Hamász számos alagútját sikerült már megsemmisítenie Izraelnek

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 20:40

Daniel Hagari X-fiókjában hozzátette, hogy a szárazföldi hadművelet október 28-i kezdete óta a hadsereg a Hamász alagútrendszerének megsemmisítésére és a fegyveresek kiűzésére összpontosít, de nehezíti a dolgát, hogy a Hamász nagy víz-, élelem- és oxigénkészlet felhalmozásával hosszabb tartózkodásra is alkalmassá tette az alagútrendszert.

Az izraeli csapatok az övezet északi részén elfoglaltak egy Hamász-kiképzőtábort, és ott is találtak alagútlejáratokat, amelyeket megsemmisítettek.

A Gázai övezeti egészségügyi minisztérium közölte, hogy a háború október 7-i kezdete óta annak következményeként 10 569 ember, köztük 4324 kiskorú és 2823 nő vesztette életét az övezetben.

Az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a rendőrség azon határozata ellen benyújtott petíciókat, amely betiltotta a gázai háború elleni demonstrációkat. A bíróság ezt azzal indokolta, hogy demonstráció esetén a rendőrség kénytelen volna nagy létszámban kivonulni ezek biztosítására, vagyis más, esetleges fontos feladatoktól elvonni erőket.

A vörös félhold segélyszervezet közlése szerint összecsapások voltak az Izrael által megszállt Ciszjordániában az izraeli biztonsági erők és palesztinok között Betlehemben, és ezekben kilenc palesztin megsebesült, további 17 pedig könnygáz belélegzése miatt szorult orvosi segítségre. Szemtanúk elmondása szerint az izraeli biztonságiak jelentős számban vonultak be a városba egy olyan palesztin letartóztatása céljából, aki nemrég szabadult ki a börtönből. Emiatt több helyen is összecsapás tört ki a városban. A palesztinok állítása szerint a katonák éles lőszert is bevetettek a könnygáz mellett.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy Libanonból kilőttek két páncéltörő rakétát a határ menti Stula és Petah izraeli településekre, valamint tűzpárbajban két katona könnyebben megsebesült Dovev falunál. Az izraeli csapatok válaszul tüzérséggel lőttek vissza, és támadták a Hezbollah síita fegyveres mozgalom libanoni hadállásait.

Elolvasom a cikket