Éjszaka jobban fáj a válla? Ez lehet az oka

A váll fokozott terhelése rizikófaktor

A váll egyik legjellemzőbb sérülése az ún. Rotátor (vagyis vállforgató) – köpenyben jelentkezik. Ez elsősorban azokat a sportolókat érinti, akik vállszint feletti terhelést igénylő sportágakat űznek, mint például kézi-, vízi- vagy röplabdázók, teniszezők, úszók. Ugyanilyen kockázatot jelent ebből a szempontból, ha valaki hasonló terheléssel járó munkakörben dolgozik, például rakodómunkás, árufeltöltő.

Ennek fő oka, hogy nálunk ismétlődnek rendszeresen bizonyos extrém erőhatások, amelyek könnyen károsíthatják a Rotátor-köpenyt, különösen, ha a vállcsúcs alatti tér beszűkült. Negyven-ötven év felett azonban bárki a veszélyeztetettek közé tartozik, az ízület instabilitása, a vállizmok lazulása és a támasztó ínszalagok gyengülése miatt.

Éjszaka erősebb lehet a fájdalom

Sokakat az ijeszthet meg, ha esténként, és/vagy éjszaka fáj a válluk- hiszen úgy érzik, akkor nem is terhelik. Ez azonban jellemző lehet a Rotátor-köpeny sérülése után, ahogyan akkor is erre gondolhatunk, ha a fájdalom a kar emelése közben jelentkezik, ha nem tudjuk a fejünk fülé emelni a karunkat, illetve ha gyengébbnek érezzük a karunkat a korábbiaknál.

A tünetek erőssége természetesen a sérülés mértékétől és az életkortól is függ.
– 25 éves kor alatt: gyulladás és ödéma jelentkezik, ám az egyszeri nagyobb sérülés ebben az életkorban is gyors és jelentős állapotromlást okozhat.
– 25-40 éves kor között: a gyulladás következményeként kialakulhat hegesedés, degeneráció.
– 40 éves kor felett: az esetleg már károsodott köpeny könnyebben el is szakadhat.
Akármikor is mutatkoznak a Rotátor-köpeny sérülésének tünetei, az időben elkezdett kezeléssel nem csak a fájdalomtól szabadulhatunk meg és a teljesítményünket fokozhatjuk, de megúszhatjuk akár a jelentős mozgásbeszűkülést is, újra sportolhatunk, dolgozhatunk.

Nem csak a fájdalom megszüntetése a cél

Akinek eleve sérülékenyebb a válla, annak csak akkor ajánlatos a váll izmait erősen megmozgató sportba kezdenie vagy ilyen munkát végeznie, ha elég erősek az ott található izmok. Ha ugyanis gyengék a vállízületet tartó izmok, a váll előrelóghat vagy leereszkedhet, ez pedig növeli a sérülés veszélyét.

Ha a vállban hirtelen, esetleg egy sérülés következtében lép fel a fájdalom, ajánlott a kart felkötni és bejelentkezni egy szakemberhez. Ilyen esetekben elsődlegesen a fájdalomcsillapításra koncentrálunk, helyi, gyorsan ható eljárásokkal – hangsúlyozza Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos.

„Amennyiben a fizikális vizsgálat és a képalkotás tanúsága alapján kiderül, hogy valóban a Rotátor-köpeny sérüléséről, esetleg szakadásáról van szó, szóba jöhet a műtét, de bizonyos határokon belül el is kerülhető, például lágyrész hialuronsav injekciókkal vagy orvosi kollagén tartalmú injekciókúrával.”

Az eredmények tartóssá tehetők és a szabad mozgás is visszanyerhető hosszútávon, ha rendszeres gyógytornával erősítjük a váll izmait, fokozzuk a szalagok rugalmasságát, regeneráljuk az esetleg elsorvadt izmokat.

Elolvasom a cikket