ENSZ-főtitkár: A gázai civil halottak száma azt mutatja, valami baj van a hadművelettel

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 22:07

Izrael az október 7-i támadás után, amelyben a Gázai övezetet irányító Hamász fegyveresei 1400 embert öltek meg és több mint 240 túszt ejtettek, megfogadta, hogy eltörli a föld színéről a Hamászt. Izrael levegőből támadta a 2,3 millió lakosú palesztin területet, ostromgyűrűbe vonta és szárazföldi inváziót indított ellene.

„Törvényt sért a Hamász, amikor embereket használ élő pajzsként. Ha azonban figyelembe vesszük a polgári személyek számát, akiket a hadműveletek során megöltek, látható, hogy itt egyértelműen baj van” – mondta az ENSZ-főtitkár a Reuters brit hírügynökségnek.

Palesztin vezetők szerint eddig 10 569 ember vesztette életét, 40 százalékuk gyermek.

„Fontos az is, hogy megértessük Izraellel, hogy ellentétes a saját érdekeivel mindennap látni a szörnyű képet a palesztin nép drámai humanitárius helyzetéről” – jelentette ki António Guterres. „Ez nem tesz jót Izrael imázsának a nemzetközi közvéleményben” – tette hozzá.

A világszervezet főtitkára a Gázában meghalt gyermekek számát azoknak a világban zajló konfliktusoknak az áldozataiéhoz hasonlította, amelyekről évente készít jelentést a Biztonsági Tanácsnak, hozzátéve, hogy az összes konfliktusban legfeljebb százakban mérhető a meghalt gyermekek száma.

„Gázában néhány nap alatt gyermeket ezrei haltak meg, ami azt jelenti, hogy itt nyilvánvalóan baj van a folyamatban lévő katonai műveletekkel” – hangsúlyozta.

Az ENSZ minden háborús konfliktus esetében jelentést és listát készít a megölt gyermekek számáról, abban a reményben, hogy így készteti az érintett feleket a gyermeket védelmét szolgáló intézkedések javítására.

Júniusban António Guterres felvette a törvénysértők listájára az orosz hadsereget is, miután az ENSZ megállapította, hogy az 136 gyermeket ölt meg Ukrajnában 2022-ben. A következő jelentés 2024 közepén esedékes.

A világszervezet főtitkára azt is közölte, hogy a palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség (UNRWA) kilencvenkét munkatársát ölték meg Gázában.

Guterres katasztrofálisként jellemezte a gázai humanitárius helyzetet, és feltétlenül fontosnak nevezte, hogy „annyi humanitárius segítség érkezzék a palesztin területre, amennyi megfelel a lakosság drámai szükségleteinek”.

Az ENSZ a gázai humanitárius szállítmányok növelésén dolgozik. António Guterres közölte: az elmúlt tizennyolc napban mindössze 630 teherautó léphetett át Egyiptomból a rafahi átkelőn. Az ENSZ a segélyszállítmányok beléptetéséhez igénybe szeretné venni az Izrael által ellenőrzött Kerem Salom-i határátkelőt is.

Élénk tárgyalásokat folytatunk Izraellel, az Egyesült Államokkal, Egyiptommal, hogy hatékonyabbá tegyük a humanitárius segély Gázába való eljuttatását – mondta Guterres, aki szerint eddig túl kevés segély érkezett túl későn.

Elolvasom a cikket