Olaszország kórházhajót küld a Gázai övezet partjaihoz

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 22:38

„Elsőként hajtunk végre ilyen humanitárius műveletet a térségben, de reméljük, hogy más országok is követni fogják a példánkat” – mondta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szerdán Rómában.

Az olasz haditengerészet Vulcano nevű hajója a Gázai övezet lezárt partvidékének sérültjeit fogja ellátni. Crosetto szerint a kórházhajó fedélzetén 170 fős legénység, köztük harminc orvosi vészhelyzetekre kiképzett haditengerész szolgál.

A hajó indulását szerdára tervezték a Róma melletti Civitavecchia kikötőből. A Vulcano először Ciprus felé indul, és onnan hajózik a Gázai övezethez legközelebbi partokhoz.

Megérkezése után a sérülteket a fedélzetre viszik, majd ellátásuk után visszaszállítják őket a partra.

„A hajót az Izrael és a Hamász közötti háború által érintett területek közelébe akarjuk telepíteni, hogy egyértelműen jelezzük, hogy Olaszország mit gondol, és hogyan kíván a palesztin nép felé fordulni” – mondta Crosetto.

A miniszter hozzátette: úgy gondolja, hogy a kórházhajó működését a palesztinok és az izraeliek is örömmel fogadják.

Crosetto szerint egy tábori kórházat is Gázába küldenek, hogy a szárazföldön is orvosi segítséget nyújthassanak a sérülteknek.

Az olasz kezdeményezés a NATO-tagállamokkal és más európai és közel-keleti országokkal történt megállapodások eredményeként valósul meg.

Elolvasom a cikket