Uniós pénzekkel való visszaélés miatt vettek őrizetbe 29 személyt Horvátországban

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 16:49

Az EPPO közleménye szerint a letartóztatottak között van a kar dékánja és egy professzor is, akiket hatáskörrel és a közbeszerzési eljárásokban való visszaéléssel, közokirat-hamisítással, valamint pénzmosással gyanúsítanak.

A dékán és a professzor 2019 és 2023 között négy projekt keretében szervezett az intézmény számára közbeszerzési pályázatokat összesen 5,9 millió euró értékben, ennek 85 százalékát az Európai Unió társfinanszírozta – közölte az ügyészség, hozzátéve, hogy a négy projekt a természeti katasztrófák kockázatának felméréséhez, egy éghajlatváltozási tanulmányhoz, a tengeri ökoszisztémák fenntartható fejlesztéséhez és a földrengésben megsérült, a kulturális örökség részét képező épületek nyilvántartásához kapcsolódott.

Az EPPO gyanúja szerint a dékán és a professzor visszaélt a közbeszerzési eljárásokból származó pénzeszközökkel, és olyan anyagi haszonra tettek szert, illetve juttattak hozzá másokat is, amelyek nem illették meg őket.

A gyanúsítottak 28 beszerzési eljárást manipuláltak úgy, hogy kereskedelmi társaságokat, vállalkozásokat és ügyvédi irodákat juttattak előnyhöz, akik ezt követően a befizetett összeg egy részét visszafizették a dékánnak és a professzornak – olvasható a közleményben.

A horvát lapok korábban arról írtak, hogy az egyik uniós projekt keretén belül vásárolt Land Rover Discovery és Ford Ranger típusú terepjárót a dékán és a professzor magáncélra használták, egy másik projekt keretében tengeri kutatásra vásárolt jachtot pedig – hetente 3500 euróért – turisztikai célokra bérbe adták.

A gyanú szerint a dékán és a professzor, valamint a projektek kutatócsoportjainak 11 tagja és szakmai munkatársa 317 alkalommal számolt el hamis úti számlákat és napidíjakat olyan utazásokra, amelyek soha nem valósultak meg.

A teljes becsült kár valamivel több mint 2 millió euró, amelyből az uniós költségvetésben keletkezett kár több mint 1,7 millió euró.

Elolvasom a cikket