2023. november 9. csütörtök. 6:7
Meddig lehet a jelenlegi kormánypártokkal nem rokonszenvező választópolgárokat teljesen hülyének nézni? – éppen hét hónappal az önkormányzati és európai parlamenti választás előtt ez az egyik időszerű kérdés a hazai politikai közéletben. A Republikon Intézet héten közölt legfrissebb kutatása még fel is nagyítja, hangosítja az ellenzék 2022-es történelmi veresége óta fel-felvillanó ellentmondásokat.
Mi történt? A kutatás rávilágított arra, hogy három választópolgárból egynek nincs pártja, vagyis a bizonytalanok aránya nem csökkent, hanem tovább nőtt. Abból az ellenzék meríteni nem tudott. Ugyanakkor hiába a háború, hiába a válság, a Fidesz-tábor hónapok óta tartó lemorzsolódása megtorpant, sőt a visszájára fordult, újra növekedni kezdett. Ugyanakkor az ellenzék egyik vezető erejének, a Momentumnak népszerűsége mélypontra zsugorodott. A magát a remény pártjának hirdető, a háborús és inflációk körülmények miatt a kormány összeomlásában, népszerűségvesztésében bízó Demokratikus Koalíció támogatottsága jottányit sem nőtt, sőt változatlan, a teljes népességet tekintve tizenkettő, a pártot választani tudók között tizennyolc százalék.
A Jobbik-Konzervatívok és a Párbeszéd a parlamenti küszöböt jelentő öt százalék közelébe se szagol, a hasonlatnál maradva az MSZP és az LMP éppen a „szaghatáron” billeg. A Momentumot pedig nemhogy az ellenzéki összefogás szempontjából érdektelen Mi Hazánk, a semleges viccpárt, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is lepipálja. Erre kellene gombot varrnia az önkormányzati választáson ismét összefogásra készülő „demokratikus” ellenzéknek, amelyben a hat párt támogatottsága a teljes népességben együttesen is csupán huszonhat százalékra tehető.
Ha ehhez hozzávennénk az új politikai kezdeményeket, a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Néppártot, Jakab Péter és Vona Gábor alakulatát, a négy polgármester által létrehozott, ugyancsak pártalapításra készülő Politikai Hontalanok Szövetségét – amelyek nem szerepeltek a Republikon Intézet mérésében –, még az is kiderülne, hogy a gyurcsányista összefogás politikai ereje ténylegesen a húsz százalékot sem érné el.
Innen a korábban feltett kérdés még időszerűbb: meddig lehet a kormánypártokkal nem szimpatizáló választókat hülyének nézni? Bár a kérdést úgy is fel lehetne tenni: meddig lehet a választóktól politikai képviseletre úgy voksot kérni, hogy a szavazat mögött rejlő népakarat megvalósítására fikarcnyi esély sincs? Meddig lehet egy pártnak (az MSZP-nek) munkásemberek szavazataira ácsingózni úgy, hogy a képviselet egyetlen év alatt tizennégy pártirodáját számolja fel, vagyis lényegében politikai hadállásait szünteti meg? Meddig lehet a vidék „felszántásáról” hazudozni, úgy, hogy a nyolcvankilenc választókerületből nyolcvanhétben a hat párt összefogása csupán két körzetet tudott megnyerni?
Meddig lehet a fővárosiakat demokratikus lózungokkal hitegetni, ha az önkormányzati cégek gyakorlatilag bukott és aktív pártkáderek kifizetőhelyeként működnek? Meddig lehet egy támogatás nélküli párt „vékony és magas” főpolgármester-jelöltjét piedesztálra segíteni, ha oda jutva a fővárosi közgyűlésben csak egy bukott miniszterelnök Marionett-figurájaként működik?
Az ellenzéki dominanciaharcban elbukott Momentum arca, Donáth Anna a napokban azt mondta a Demokratikus Koalícióról, hogy „eddig bárkivel is lépett szövetségre a DK – legyen az a Jobbik, az MSZP, vagy az LMP –, elkezdték ledarálni őket. Elveszik a szavazóikat, vagy a saját KDNP-jükké silányítják őket.” Maga tette hozzá, hogy politikai pártként a Momentumnak is csak addig van értelme, ameddig vannak választói. Helyes a felismerés, de ha érzékelhetően fogynak azok a választók, akkor miért fog össze a gonosszal, a hazugság kultúráját képviselő, mindenkit felzabáló Gyurcsánnyal az önkormányzati választáson?
Ez szembesítés önmagával. A hiteltelenség beismerése, nem az igazság kultúrája…
A szerző újságíró
