Brazíliát feldühítette a Moszad közleménye egy zsidóellenes merényletterv meghiúsításával kapcsolatban

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 19:00

A közleményben a Moszad megköszönte a brazil rendőrségnek az együttműködést, és megjegyezte, hogy a Hezbollah a gázai háború árnyékában továbbra is szerte a világon támad izraeli, zsidó és nyugati célpontokat.

A brazil szövetségi rendőrség az előző nap jelentette be, hogy Sao Paulo államban felszámolt egy terrorista összeesküvést, és őrizetbe vett két gyanúsítottat. Ehhez 11 házkutatás vezetett. A két gyanúsítottat a Hezbollah szervezte be és pénzelte, és a brazíliai zsidó közösséghez köthető épületek ellen terveztek támadásokat – tették hozzá.

A miniszter a Moszad közleményének időzítésében, annak hangnemében és az őrizetbe vételeknek a gázai háborúval való összekapcsolásában talált kifogásolnivalót – írta a Reuters hírügynökség. Flavio Dino az X közösségi felületen (korábban Twitter) leszögezte: „Brazília szuverén nemzet” és „egyetlen külföldi hatalom sem utasíthatja a brazil szövetségi rendőrséget”.

A tárcavezető rámutatott, hogy a szerdai műveletet megelőző nyomozás még a gázai konfliktus nemzetközi eszkalációja előtt elkezdődött, így nincs összefüggésben a háborúval.

A miniszter azt mondta, hogy nagyra tartják a nemzetközi együttműködést, viszont elutasítják, hogy bármely külföldi hatóság dirigálni próbáljon brazil rendőrségi szervnek, és azt is, hogy a brazíliai nyomozásokat politikai haszonszerzésre vagy propagandacélokra használjanak fel.

Egy rendőrségi forrás szerint az igazságügy-miniszter azért gurult méregbe, mert a Moszad közleménye azt a látszatot keltette, mintha Brazília utasításokat fogadna el Izraeltől és állást foglalna a háborús felek valamelyike mellett.

Brazília a Gázai övezetben rekedt harminc állampolgára biztonságos kijutásáért folytat egyeztetéseket.

Elolvasom a cikket