A gázai kórházak arra a pontra jutottak, ahonnan nincsen visszaút

MH/MTI
2023. november 10. péntek. 21:48
Frissítve: 2023. november 10. 22:27

„Elviselhetetlen a gázai kórházak lerombolása, amelyet be kell szüntetni. Polgári személyek – páciensek és egészségügyi dolgozók – ezreinek élete forog veszélyben” – hangsúlyozta közleményében William Schomburg, az ICRC gázai képviseletének vezetője.

Az ICRC felszólított a gázai egészségügyi létesítmények, a páciensek és az ápoló személyzet sürgős megvédésére.

„A túlterhelt, a szállításokból kifogyott és egyre veszélyesebb helyzetben lévő gázai egészségügyi rendszer eljutott arra a pontra, ahonnan már nincsen visszatérés, a helyzet ezrek életét veszélyezteti, sebesültekét, betegekét és a belső menekültekét” – mutatott rá a szervezet, kiemelte, hogy kórházak és mentők rongálódtak meg súlyosan a támadások miatt.

Az ICRC szerint a munkatársai, miközben alapvető egészségügyi felszereléseket osztottak a gázai egészségügyi intézményeknek, „rettenetes jelenetek tanúi voltak, amelyek csak súlyosbodtak az ellenségeskedések fokozódásával”.

Az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a háború kezdete óta bírálja a kórházakat és mentőket ért légicsapásokat és tüzérségi támadásokat.

Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy a kórházakat használja fel a támadásokhoz és az alagutak elrejtéséhez, amit az iszlamista mozgalom tagad.

A Gázai övezet legnagyobb kórházát, a gázavárosi Sifa kórházat „már elárasztották a betegek, emellett családokat fogadtak be, akik elvesztették otthonukat a konfliktus miatt” – közölte az ICRC, emlékeztetve arra, hogy kórházak közelében végrehajtott minden katonai művelet során figyelembe kell venni a polgári személyek jelenlétét, akiket véd a nemzetközi emberiességi jog.

A Hamász szerint tizenhárman haltak meg a Sifa kórházban egy légicsapásban, amelyet mind a palesztin szervezet, mint a létesítmény igazgatója Izraelnek tulajdonított. A kórházigazgató szerint pénteken egy gázavárosi iskola ellen – ahol szintén menekülteket fogadnak be – végrehajtott légitámadás után mintegy ötven holttestet szállítottak el.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem reagált a palesztin állításokra, csak annyit közöltek, hogy egyik hadosztály fontos hadműveleteket hajtott végre a kórház közvetlen közelében.

Elolvasom a cikket