A norvég kormányfő szerint nem lehet tudni, hogyan végződik a háború Gázában

MH/MTI
2023. november 10. péntek. 21:28

A norvég NRK műsorszolgáltatónak adott interjújában azt mondta, nem lehet látni a konfliktus végét, és a Gázában lévő gyermekek szenvedésre is felhívta a figyelmet.

„Ez olyan háború, amelyet szerintem nagyon erős katonai logikával vívnak, de anélkül, hogy világos politikai elképzelés lenne arról, hogyan kellene befejezni” – fogalmazott Störe csütörtök esti nyilatkozatában.

Amikor pedig arról kérdezték, mit gondol arról, hogy Izrael a keskeny parti sávot bombázza, azt válaszolta: „Véleményünk szerint ez a nemzetközi háborús jog megsértése, ugyanis a civileknek joga van a védelemre”.

Hozzátette, hogy a nemzetközi háborús jog minden megsértését el kell ítélni, de az, hogy háborús bűnöket követtek-e el, kérdéses, és erről bíróságoknak kell dönteniük.

Störe hangsúlyozta, hogy a Hamász október 7-i támadásai borzalmas és igazságtalan terrorista támadások voltak civilek ellen, és Izraelnek joga van az önvédelemhez.

Ugyanakkor kérdéses, hogy Izrael gázai akciói hosszú távon hogyan adhatnak biztonságot az államnak. „Azok a gyerekek, akik túlélik ezt a gázai poklot, nem békélnek meg a jövőben” – mondta.

Norvégia a múltban közvetítői szerepet vállalt a közel-keleti konfliktusban. Az oslói egyezményt 1993-ban írták alá Washingtonban hosszas titkos tárgyalások eredményeként. Ám a konfliktus vége távoli cél maradt.

Störe szerint a kétállami megoldás az egyetlen megoldás, de naivitás lenne azt képzelni, hogy ez hamar bekövetkezhet.

A norvég kormányfő elmondta, hogy nem lát okot az optimizmusra, és úgy gondolja, a helyzet csak romlani fog.

Elolvasom a cikket