Kihaltnak hitt állatfajra bukkantak

A David Attenborough-ról elnevezett fajt 1961-ben látták először – és egészen mostanáig utoljára – élve. Ezúttal az Oxfordi Egyetem által vezetett, júniusban kezdődött négyhetes expedíció utolsó napján jártak sikerrel a kutatók egy kihelyezett kamerának köszönhetően.

James Kempton biológus és kollégái kitörő örömmel fogadták a felfedezést. „Nagy volt az eufória és a megkönnyebbülés, miután olyan sok időt töltöttünk a terepen, és egészen az utolsó napig nem jött a jutalom” – mondta a szakember.

A hangyászsünök félénk, éjszakai állatok, amelyeket igen nehéz megtalálni. A fajok tojásrakók, evolúciós szempontból meglehetősen távol állnak a legtöbb emlőstől.

Az Attenborough-hangyászsün nagyon ritka, súlyosan veszélyeztetettként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján. Egyes kutatók már attól tartottak, hogy a faj kihalt.

Elolvasom a cikket