Ingyenesen lehet megnézni péntek esténként a bécsi Belvedere 21 kiállítását

MH/MTI
2023. november 12. vasárnap. 16:45

Az MTI-hez eljutatott tájékoztató szerint a Free Friday Nights elnevezésű sorozatban 18 és 21 óra között lehet majd megtekinteni az időszaki tárlatot.

Mint írják, a programban mindig egy-egy szín áll a középpontban. Az első alkalommal a remény, a természet és a megújulás színe, a zöld lesz, amely egyúttal a 300. jubileumát ünneplő kiállítóház egyik színe is.

A december 15-i este az arany jegyében telik majd. Ezek a színek határozzák meg a tárlatvezetéseket is, amelyek 800 év művészettörténetéről adnak áttekintést. A műteremben a látogatók saját műalkotásokat is készíthetnek, amelyeket aztán hazavihetnek magukkal.

November 18-án nyílt napot tart a Belvedere 21. Délelőtt 11 és este 18 óra között változatos program várja a látogatókat: beszélgetések, a Wotruba Depot felfedezése, a Blickle Mozi története, filmvetítések és improvizált tárlatvezetések is lesznek. Az érdeklődők megismerhetik az épület architektúráját és változatos történetét, a Nyitott Műteremben pedig szabad utat engedhetnek a kreativitásuknak.

A látogatásra a meghirdetett időpont előtt egy héttel lehet jegyet foglalni a múzeum honlapján – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket