Sárközy-emléktorna – MacAdam: Örülök a fiatalok teljesítményének

MH/MTI
2023. november 12. vasárnap. 11:17

A szakvezető az MTI-nek elmondta, mindhárom találkozónak megvolt a maga tanulsága. Az első napon, az ukránokkal szemben hiába vezetett a csapata, az utolsó percekben kapott két gól miatt vereséget szenvedett. Ekkor szinte minden harmad végét elrontotta az együttese, ugyanakkor három újonc közül Nemes Márton és Varga Balázs gólt szerzett, utóbbi kettőt is, míg Lövei Dávid gólpasszt adott.

Amint említette: pénteken, az erős olaszok ellen ugyan feljavult a védekezés, a kapusteljesítmény is kiváló volt, de csak egyszer sikerült betalálni. A vendégek végül szétlövésben nyertek 2–1-re.

Szombaton, a szlovénokkal szemben sikerült gyorsan, a következő cserében válaszolni a bekapott gólra, ám a rivális is felállt a kétgólos hátrányából komoly védelmi hibák után. A tornán debütáló Nemes és Kovács Alex is betalált ezen a napon.

„Örülök, hogy a szlovénok egyenlítésére jól reagáltunk, sikerült győzelemmel zárni a tornát, és a fiatalok produkciója is nagyon jó volt. Többen közülük külföldön játszanak, és ha továbbra is így fejlődnek, akkor övék a jövő, idővel ők lehetnek az alapemberei a válogatottnak” – tette hozzá MacAdam.

A válogatottra decemberben egy ausztriai torna vár, februárban a Tüskecsarnokban olimpiai selejtező következik, a divízió I/A-világbajnokságot pedig április 28. és május 4. között rendezik Bolzanóban.

Elolvasom a cikket