Basarab az 1310-es években egyesítette uralma alatt Havasalföldet, az 1320-as évekre pedig konfliktusba került a magyar királyi udvarral. Károly Róbert végül 1330-ban szánta rá magát, hogy elégtételt vegyen a Szörényi Bánságot elfoglaló és magyar területeket rendszeresen fosztogató fejedelmen.
Miután a 30 000 fős királyi haderő visszafoglalta a szörényi várat, Basarab megrémült, és békeküldöttséget indított Károly Róberthez, fiát, Miklós Sándort pedig túszul ajánlotta. A magyar uralkodó nem akart egyezkedni, ehelyett betört Havasalföldre. A vajda seregeivel együtt a közeli erdőbe menekült a fővárosba bevonuló hadak elől, Károly Róbert pedig a Kárpátok bérceire menetelt tovább, hogy a bujkáló fejedelem nyomára bukkanjon.
Az erdős-hegyes terepen azonban egyre nehezebben tudta biztosítani katonái ellátását, így hamarosan ő lett az, aki mégis inkább békülni akart. A vajdától csak annyit kért, hogy a békéért cserébe küldjön számukra valakit, aki kivezeti őket a hegyek közül. Basarab kalauza viszont november 9-én, egy Posada nevű helyen egy szűk völgybe csalta a kimerült és éhező sereget, a környező hegyoldalakon pedig ellenséges katonák kezdtek felsorakozni.
A havasalföldi harcosok nyilakkal és kövekkel támadtak a csapdába esett magyar seregre: négy napig tartó mészárlás kezdődött, amely során a király tehetetlenül nézte végig, ahogy legjobb vitézei elesnek.
Nem tudjuk, hogy a Havasalföldre támadó seregből vajon hány katona – és pontosan hogyan – menekült meg, de az biztos, hogy Károly Róbert csak egy Dezső nevű vitéz önfeláldozása révén élte túl a posadai csatát. Dezső fegyvert cserélt a királlyal, és felvette jelvényeit is, így uralkodó egyszerű öltözékben menekült el a csata színhelyéről. A magyarok veresége egyúttal azt is jelentette, hogy a Havasalföld függetlené vált a Magyar Királyságtól.
