MH/MTI
2023. november 14. kedd. 7:34
A nő 35-45 éves volt, amikor meghalt és ő az 1348 egyén egyike, akit a 2566 és 239 közt használt temetkezési helyszínen találtak.
De a többi csontváztól eltérően, az ő koponyáján lékelések sorozata van, melyek orvosi kezelésre szolgáló olyan műtéti beavatkozások, amiknek során lyukakat fúrnak vagy kaparnak a koponyán keresztül, hogy feltárják az endocraniumot (az agyat és csigolyát körbevevő legkülső szövetréteg). Találtak két átfedő lyukat a halánték és a fül csúcsa között. Az egyik nyílás 53 mm széles és 31 mm hosszú, a másik 32 széles és 12 mm hosszú.
A kutatók több okból is úgy vélik, hogy a nyílásokat nem sérülés okozta. Az egyik például, hogy nincsenek a sebből szétsugárzó törésvonalak, és az egyes lyukaknak jól körülhatárolt élük van. Arra jutottak, hogy a lyukak két különálló műtét maradványai.
Két különböző beavatkozásból származó két lyukat azonosítottak. A lyukak és a lyukfalak ferdesége alapján a kutatók azt állapították meg, hogy kaparó technikát alkalmaztak a lékeléshez. Ilyenkor a koponyaboltozatot egy durva felületű kőszerszámmal dörzsölik, fokozatosan elkoptatva a széleinek mentén, és így egy lyuk jön létre. Ehhez valószínűleg a közösség tagjai mozgásképtelenné tették a kezelt egyedet, vagy korábban fájdalomcsillapítót vagy öntudatlanná tévő pszichoaktív anyagot kapott. Úgy tűnik, hogy meglepő módon a nő túlélte mindkét műtétet, mivel a koponyán begyógyult a csont. A kutatók úgy vélik, hogy a második műtét után több hónapig élt.
A prehisztorikus műtéti eljárások dokumentációja ritka, különösen a fej-halánték régióján. Az Ibériai-félszigeten gyakoribb volt a koponya frontális és parietális régiójának a lékelése. A temporális régió egyik műtéti kockázata, az az inherens feladat, hogy a skalpon keresztül lehet hozzáférni ehhez a területhez. Ez a terület különösen sok véredényt és izmot tartalmaz, amik sérülékenyek, és könnyen elvérezhet a páciens a műtét során.
Azonban a kaparásos technikát alkalmazó prehisztorikus lékelések sokkal sikeresebbek – és biztonságosabbak – voltak, mint a fúrásosak.
Az ókori műtétek általában nem okoztak kárt az agyhártyában vagy az agyban, ami csökkenti a műtét utáni potenciális fertőzéseket, és a steril eszközök és a természetes antibiotikum növények segítettek a fertőzések mérséklésében.
A kutatók az nem tudják biztosan a műtét okát. Bár a csontvázon vannak gyógyult bordatörések és fogszuvasodások, ezek a nyavalyák valószínűleg nem állnak egymással összefüggésben. A kutatók a Camino del Molino területről származó csontvázakban dokumentált traumatikus sérülések nagy gyakorisága miatt nem zárják ki annak lehetőségét, hogy trauma miatt hajtották végre a műtétet. A műtét kiküszöbölhetett minden zúzódást vagy bemetszést, és a károsodott csonttöredékeket eltávolíthatták a procedúra alatt.
