Potápi Árpád János: A jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyarságot

MH/MTI
2023. november 15. szerda. 11:31

November 15-ét, Bethlen Gábor születésének és halálának évfordulóját 2015-ben nyilvánította a magyar szórvány napjává az Országgyűlés. Célja felhívni a figyelmet azokra a magyar közösségekre, amelyek a tömbmagyarságon kívül élve is hűséggel, szeretettel őrzik nemzeti hovatartozásukat, gazdagítják a magyarság jelenét. A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a legkisebb magyar közösségek is „erős bástyái legyenek a nemzetnek”. Az elmúlt 13 évben számos beruházás, fejlesztés valósult meg a szórványban – mondta az államtitkár.

„Az idei évben többek között a tóthfalui új sportcsarnokot, a szamosújvári Téka Alapítvány Szórványkollégium új épületét, valamint a Vajdahunyadi Római Katolikus Plébánia bölcsődéjét adtuk át az ott élő magyar közösségnek” – tette hozzá.

2015 óta működik a Petőfi Sándor Program, amelynek keretében már több mint 300 ösztöndíjas látott el szolgálatot egy-egy szórványközösségben közel 80 szervezet munkáját segítve. A nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatásán keresztül kiszámítható támogatásban részesülnek a szórványban működő szervezetek, szórványkollégiumok, oktatási intézmények – mondta az államtitkár.

„Minden magyar közösség, minden magyar család, minden magyar megszületett gyermek a magyar jövőt hordozza magában. Éppen ezért a jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyar közösségeket, akiknek kitartásáért és magyarsághoz való ragaszkodásáért mindannyian hálával tartozunk” – mondta Potápi Árpád János a videóban.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket