Börtönlázban ég Csenger

Felszökött a börtönláz Csengeren, amióta kiderült, hogy új bv-létesítmény épül a városban. A 4500 lelkes településen élők közül sokan szeretnének bejutni, igaz nem a rabok, hanem többek között a körletfelügyelők számára fenntartott formaruhában.

Forján Zsolt, a település polgármestere a Ripostnak elmondta: a már építés alatt álló komplexum helyén egykor egy kietlen szántóföld lapult, és amikor a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága meghirdette a pályázatot egy 500 férőhelyes bv-intézmény felépítésére, azonnal jelentkeztek. Később a feltételek még kedvezőbbé váltak, és immár egy lényegesen gazdaságosabban működtethető 1500 férőhelyes létesítmény épül.

Ez komoly lehetőséget jelent a városunk és a környékbeliek számára is. A térségünkben nagy a munkanélküliség, a börtön pedig sokak számára megoldást kínál

– fogalmazott a politikus.

Makula György bv-ezredes, a BVOP szóvivője kifejtette: a felvételi eljáráson sikerrel teljesítők már a képzés kezdetén megkapják a teljes fizetésüket, a körletfelügyelők esetében a nettó 400 ezer forintot.

Aki túlórát is vállal, a pótlékokkal együtt akár félmillió forintot is hazavihet. Az új börtönt a terveink szerint jövő ősszel nyitjuk meg.

Az új intézmény 700 munkavállaló családjának nyújt biztos megélhetést. A körletfelügyelői állásra már szakmunkás-bizonyítvánnyal is lehet jelentkezni, de a pszichológusi, illetve a betegápolói állásra jelentkezőktől természetesen elvárják a szakirányú képesítést.

Az új felügyelők 14 hetes képzése már elindult, ráadásul a tanulóknak nem kell messzire utazniuk, hiszen hiszen a kurzusokat helyben szervezik.

Elolvasom a cikket