Komoly fejlesztés Szegeden

MH/MTI
2023. november 21. kedd. 13:40

Rovó László rektor az ünnepségen úgy fogalmazott, az elméleti oktatási tömbnek helyet adó egykori sebészeti klinika épülete az orvosképzés legendás helyszíne. Az elmúlt csaknem száz évben olyan beavatkozásokat – köztük az első hazai vesetranszplantációt – végeztek itt, melyek úttörők voltak Magyarországon.

Banga Ilona 1906-ban született Hódmezővásárhelyen, egyetemi tanulmányait a szegedi természettudományi karon végezte, majd külföldi tanulmányi utakat követően tért vissza, hogy Szent-Györgyi Albert első számú munkatársa legyen. Fontos szerepet játszott a biológiai oxidáció folyamatát feltáró kutatásokban, melyet Nobel-díjjal ismertek el, majd az izmokat alkotó egyik fehérje, az aktin felfedezésében. 25 közös publikációja jelent meg Szent-Györgyi Alberttel – közölte a professzor.

Fendler Judit kancellár felidézte, az SZTE volt az egyetlen olyan orvosképző intézmény, amelynek nem volt elméleti tömbje. Az elmúlt években megtörtént az 1929-ben emelt épület teljes felújítása és funkcionális átalakítása. A 10 ezer négyzetméteres alapterületű épület a tradíciót társítja a 21. század legkorszerűbb technológiájával. Lehetőséget teremt arra, hogy az SZTE egészségtudományi területen tanuló hallgatói, oktatói, rezidens orvosai és szakorvosai, leendő és jelenlegi egészségügyi szakdolgozói a legmodernebb környezetben ismerkedhessenek meg az egészségügyi alap- és szakképzésekben alkalmazott csúcstechnológiákkal.

Az épület pinceszintjén van a gépészet, a földszinten találhatók a közösségi terek, valamint a szimulációs műtő, a magasföldszinten az irodák, valamint egy nagy előadóterem. Az első, második és harmadik emeleten laborok, szimulációs terek, a tetőtérben pedig az állatház és a hozzájuk kapcsolódó egységek működnek. Az épület oktatástechnikai rendszerei lehetővé teszik a gyakorlati oktatások rögzítését, kiértékelését. A hallgatók a szemináriumi termekben ülve is nyomon követhetik a szimulációs műtőkben történő beavatkozásokat. A beruházás kivitelezője az Aktív Kft. volt.

Elolvasom a cikket