Uniós biztos: az EU tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió lőszert

MH/MTI
2023. november 21. kedd. 23:19

Thierry Breton, az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt lőszertámogatásra tett uniós ígéretről tartott vitáján azt mondta, az Európai Unió elő tudja állítani azt a mennyiségű lőszert, amelyet megígért Ukrajnának, ugyanis – szavai szerint – megvan az a kapacitás, amely ezt képes előállítani.

Ezzel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy megszülessenek a beszerzésre vonatkozó tagállami szerződések, az uniós országok többsége ugyanis – mint mondta – nem tette meg ezt a lépést. Noha az uniós üzemek növelik a gyártást, politikai akaratra van szükség, hogy a kötelezettségvállalás teljesüljön – emelte ki. Szerződéseket kell aláírni és kereskedelmi kötelezettségvállalásra van szükség minden uniós ország részéről a prioritásokat illetően, ami azt jelenti, hogy a lőszereket Ukrajnába kell küldeni – tette hozzá.

„Továbbra is el kell látnunk Ukrajnát mindazzal, amire ebben a háborúban szüksége van” – fogalmazott.
A kapacitás megvan, de gyorsabban kell előállítani az ígért lőszermennyiséget. Ez a kötelezettségvállalás a tagállami védelmi képességfejlesztést is támogatja – mondta.
„Amit le tudunk szállítani, azt már most le kell szállítanunk Ukrajnának” – fogalmazott Breton, majd hozzátette: el kell gondolkodni azon is, hogy milyen szakterületeken működő vállalatokat lehet még bevonni a gyártásba. A legfontosabb ugyanakkor az, hogy Ukrajna támogatása legyen a beszerzések legfőbb célországa – mondta az uniós biztos.

Elolvasom a cikket