Párizs 2024 – A szervezők további 400 ezer jegyet értékesítenek

MH/MTI
2023. november 22. szerda. 19:21
Frissítve: 2023. november 22. 19:26

A szervezőbizottság abban bízik, hogy a július 26. és augusztus 11. között sorra kerülő ötkarikás játékokra 10 millió belépőt tudnak eladni, melyből már 7,2 millió elkelt.

„Nem hiszem, hogy korábban bármely más szervezőbizottság ennél több jegyet tudott volna ilyen gyorsan eladni” – mondta Michael Aloisio operatív igazgató, majd hozzátette, sokan túl drágának tartották a belépőjegyeket, ám a harmadik hullámban – a hullámlovaglás kivételével – már 50 euró (körülbelül 19 ezer forint) alatt fognak árat szabni.

Jövő csütörtökön kezdődik az értékesítés, melynek során 30 ezer jegyet az atlétikai versenyszámokra, további 24 ezret pedig teniszre kínálnak. A megnyitóra, melyen a nézők a Szajna partjáról követhetik figyelemmel a hajókon megérkező olimpikonok felvonulását, 90 és 2700 euró (34 ezer és egymillió forint) között mozognak a jegyárak.

A szervezők 2,8 millió belépőt tartanak fenn a paralimpiára, ezen jegyek értékesítéséről az év végén adnak további tájékoztatást.

Elolvasom a cikket