KIM: A szakképzés valódi vonzereje a karrierlehetőség

MH/MTI
2023. november 23. csütörtök. 16:30

Pölöskei Gáborné az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum pályaválasztási kiállításán aláhúzta: a szakképző intézmények tanulói nem csupán szakmát kapnak, de tanulmányaik során elsajátítva a vállalkozói szemléletet és az új ismeretek megszerzésének képességét, stabil egzisztenciát tudnak teremteni saját maguk és családjuk számára.

Mindezt felismerve ma már a kifejezetten jó tanulmányi eredményű diákok is egyre többen választják a szakképzést a gimnáziumok helyett. Emellett ugyancsak a színvonal javulását és az oktatott ismeretek vonzerejét mutatja az is, hogy a korábbiaknál jóval kisebb a lemorzsolódás – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: amikor három éve a kormány elindította a szakképzés átalakítását, egyaránt célul tűzte ki annak környezeti, módszertani és tartalmi megújítását. Kazincbarcikán mindez teljesült, köszönhetően annak is, hogy a helyi szakképzési centrum tudott élni a lehetőséggel.

A szakképzés megújítása a cégekkel való szoros együttműködés nélkül elképzelhetetlen, ezért jöttek létre az ágazati készségtanácsok, melyek közvetlenül becsatornázzák a munkaerőpiaci igényeket a szakképzés rendszerébe – húzta alá. E területen mindezt egy jól működő kamara segíti – tette hozzá.

A módszertani megújulás fontos eleme, hogy elindult a projektoktatás, melyet a fiatalok pozitívan fogadtak, ugyanakkor komoly kihívást jelent a tanárok számára – mondta, jelezve: fontos az ő közös akaratuk ahhoz, hogy ez az átalakulás is sikeresen mehessen végbe.

Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen rámutatott: mindenkiben van tehetség és mindenkinek a kezében van saját sorsa. A mai kaotikus világban a biztonság kiemelt jelentőségű, ezt pedig az a tudás, gyakorlat és tapasztalat nyújthatja, melyet elsősorban az iskolában lehet megszerezni.

Magyarország attól lesz erős, ha a fiatalok tanulmányaik végeztével kirajzanak a világba, további tapasztalatokat, ismereteket szerezni, majd onnan hazatérve gazdagítják hazájukat mindazzal, amit tudnak, tapasztaltak – mondta a képviselő.

Az eseményen elhangzott: a második alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállítással párhuzamosan egy felújított tanműhelyt is átadnak az épületben, amely 175 millió forint kormányzati támogatásból átfogó felújításon esett át az elmúlt időszakban. Az intézmény egésze hasonló célra összesen több mint egymilliárd forintot fordíthatott 2021 óta, ebből jelentős, elsősorban energetikai célú korszerűsítések valósultak meg.

Elolvasom a cikket