Sokkolta a tudósokat a több, mint négyezer éves múmia látványa

Évezredek múltak el úgy, hogy a régi, monumentális helyszíneket nem látta senki, hiszen azok mélyen a föld alá süllyedtek, ám előtte még nagyon sok sír esetében már rögtön megjelentek a fosztogatók, nagyon sokszor pedig a sírboltok lezárása után nem sokkal, ezért van csak nagyon kevés sír, amely tele van a régi korok lenyomataival – írta meg a promotions.hu

Tutanhamon sírja például még a második világháború előtt a legnagyobb felfedezések közé tartozott, a sír roskadásig tele volt a régi Egyiptom tárgyi kultúrájával, miközben a sírbolt is elképesztően jó állapotban maradt fent, így még ma is megtekinthető.

Ám a legrégebbi és a legjobb állapotban megtalált múmia, amelyet nem is olyan régen fedeztek fel Egyiptomban, az 4300 éves.

A múmiáról azt is tudjuk, hogy mi volt a neve még életében: Hekasepesznek hívták, és 35 éves korában halt meg, az elithez tartozott.

Az elképesztő a felfedezésben az volt, hogy a múmia egész teste arannyal volt borítva és fénylett. A múmia elképesztő látványt nyújtott a felfedezőknek, hiszen egy több tíz tonnás kőkoporsóban feküdt a föld alatt, maga a sírbolt teteje több tonnát nyomott. A múmiát amúgy több sírbolttal egyetemben a Dzsószer-piramis közvetlen szomszédságában találták meg a szakértők. Egyiptom főrégésze a felfedezést rögtön az egyik legnagyobb jelentőségűnek mondta.

A főrégész azt is megosztotta a közönséggel, hogyan találtak rá a sírra egy 15 méteres akna mélyén. Több más múmia is volt a környékén, mind-mind prominens személyiségek, többek között papok az ötödik és hatodik dinasztia korából. A sírokon olyan jeleneteket ábrázoltak, amelyek a mindennapi életből származnak. Ráadásul a sírok mellett gigantikus szobrokat is találtak a felfedezők.

A környék amúgy elképesztő leleteket tartogat még most is a felfedezőknek, az utóbbi években nagyon sok prominens személy sírját tárták fel a piramis környékén, többek között Teti fáraó feleségének, Nearinak a sírját is itt találták meg a homok alatt a kutatók.

Elolvasom a cikket