„Már több földönkívülit is elfogott a hadsereg” – állítja egy volt amerikai hírszerző

David Grusch, az amerikai légierő veteránja, a National Geospatial Intelligence Agency and National Reconnaissance Office (Nemzeti Térinformatikai Hírszerző Ügynökség) egykori munkatársa azt állítja, hogy a Földön történt „két számjegyű” UFO-zuhanás után több idegen pilótát is elfogtak.

Állítása szerint bár volt néhány interakció az emberekkel, a legtöbb idegen biológiai „lény” különféle volt, amelyeknek a tudósok egyáltalán nem értették a fiziológiáját. Az év elején Grusch azzal döbbentette meg a politikusokat, amikor azt állította, hogy az amerikai kormány évtizedek óta eltitkolja az UFO-szerencsétlenségeket.

Sokan tudnak az idegenekről

Állítása szerint az informátorok elmondták neki, olyan titkos projekteken dolgoztak, amelyek célja a megszerzett idegen űrhajók roncsainak visszafejtése volt, valamint hogy „nem emberi biológiai anyagokat” találtak a lezuhanás helyszínein.

Azóta pedig megjelent Joe Rogan podcastműsorában, ahol miután a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy hány biológiai entitást találtak, Grusch azt mondta:

„Sokféle volt, de azt, hogy milyen fajta lépett kölcsönhatásba velünk a Földön, ezt senki sem tudja. Beszéltem olyan emberekkel, akik ismerik a biológiai elemzést, szóval van némi elképzelésünk, de nem teljes a kép.”

Bár elismerte, hogy nem látott első kézből származó bizonyítékot a járműről vagy a holttestekről, azt mondta, hosszasan beszélt több tucat, magas rangú hírszerzési és katonai tisztviselővel a témával kapcsolatban – írja a Daily Star.

Elolvasom a cikket