VOSZ-főtitkár: A legkisebb keresetűek kezét nem lehet elengedni

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 13:24

A legalacsonyabb keresetűek „kezét nem lehet elengedni”, nekik kompenzációt kell adni, így a szolidaritás és az együttműködés szempontjait előtérbe helyezve szavazták meg a munkáltatók a minimálbéremelést és annak előrehozását – hangsúlyozta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A bérmegállapodásról – miszerint a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal nő idén decembertől – azt mondta, hogy az idei stagnáló, enyhe recessziós gazdaságban nagyon nehéz volt a kétszámjegyű emelésről tárgyalni. Kiemelte, hogy a bér egy vállalkozás első három költségeleme között van, és szokatlannak nevezte a decemberre előrehozott emelést. Úgy fogalmazott: vállalkozói közösségük nem akart először ehhez hozzájárulni, de végül megszavazták az emelést, figyelembe véve, hogy a fogyasztás élénkülése a vállalkozásoknál csapódik le.

Az infláció csökkenése nagyon kedvező tendencia, de ahhoz, hogy a vállalkozások ismét a növekedés és modernizáció útjára lépjenek a hitelkamatoknak erősebben kell csökkenniük – hívta fel a figyelmet. Amennyiben a jövő év feléig továbbra is ilyen magas lesz hitelkamatok szintje, újabb év veszhet el – mondta, megjegyezve, hogy ennyi tartalék nincs a magyar gazdaságban. A vállalkozók szerint erős kontroll mellett, de ambiciózusabb kamatdöntésekre lenne szükség, hogy visszatérjenek az 5–6 százalékos kamatszintek.

A műsorban szóba került, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységének elismeréseként minden év december első péntekét a magyar vállalkozók napjává nyilvánította. Ennek apropóján Perlusz László felidézte, 1998-ban Demján Sándor indítványára kezdték megünnepelni a vállalkozók napját azzal a céllal, hogy korrekt, előremutató párbeszédet folytassanak a mindenkori kormánnyal a vállalkozói környezet javításáról, a piacgazdaság fejlesztéséről.

Elolvasom a cikket