Átadták a Budapest Ballet Grand Prix díjait

„Amikor a magyar felsőoktatás megújításába belekezdtünk, valami ilyesmit álmodtunk” – mondta, hozzátéve: céljuk az volt, hogy nagyobb autonómiája, mozgástere, rugalmassága legyen az egyetemeknek és a fenntartó testületeknek, másrészt együtt lüktessen az egyetem az őt körülvevő kulturális, társadalmi, gazdasági környezettel.

„Ennek köszönhető az, hogy ma már 12 egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában – mondta.

Kiemelte: a Magyar Táncművészeti Egyetem azt a célt tűzte ki, hogy az elkövetkezendő években Európa legjobb táncművészeti egyeteme legyen, amelyhez az első Budapest Ballet Grand Prix is nagy segítséget jelent, hiszen nemzetközi kapcsolatok alakulnak ki általa.

Olyan nemzetközi kapcsolatok alakulnak, amelyek előrébb viszik a felsőoktatást, összekapcsolják a tudást, a művészetet és öregbítik a magyart táncművészet és a magyar kultúra hírnevét – mondta, gratulálva a díjazottaknak és köszönetet mondva a szervezőknek és zsűrinek.

Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) rektora kiemelte: büszke arra, hogy az egyetem a fenntartó alapítvány támogatásával magas színvonalú, professzionális nemzetközi balettversenyt rendezett meg. Mint mondta, a verseny sikeres volt, elsősorban a tehetséges fiatal táncosoknak és annak köszönhetően, hogy nem csupán megmérettetési lehetőséget, de edukációs folyamatot is kínáltak a versenyzőknek, akik workshopokon vehettek részt, konzultálhattak a zsűrivel és a nemzetközi táncéletbe való kitekintést is jelentette számukra ez a pár nap.

Kiemelte: bízik benne, hogy az első versennyel hagyomány veszi kezdetét, valamint az esemény résztvevői az egyetem jóhírét, a magyar táncművészet és a magyar kultúra értékeit közvetítik a nagyvilág felé.

A Budapest Ballet Grand Prix-t a világ minden tájáról érkező, a 15-24 éves korosztályba tartozó, a táncművészetet életpályájuknak tekintő táncosok számára hirdették meg. A professzionális iskolák, együttesek versenyzői három korcsoportban mutatkozhattak be klasszikus balett és moderntánc kategóriákban, szólóban és pas de deux-ben.

A versenyre 23 országból érkeztek nevezések, az előválogatás után végül 89 induló vett részt a jelenléti versenyen. A versenynek a Nemzeti Táncszínház, a díjátadó gálának a Müpa adott otthont. A Budapest Ballet Grand Prix fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök volt.

Nagy Tamás Zoltán, a BBGP versenyigazgatója is köszönetet mondott a közönségnek és a szervezőknek, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nemzeti Tánszínház és a Müpa munkatársainak, a rendezvény szponzorainak és mindazoknak, akik tettek azért, hogy Budapest hosszú évek után újra nemzetközi balettversenynek adhatott otthont.

Mint mondta, a zsűri elnöke a dél-koreai Sue Jin Kang, a Stuttgarti Balett egykori szólótáncosa és a Koreai Nemzeti Balett művészeti vezetője mellett a zsűri tagjai is nemzetközileg elismert művészek, köztük van Thomas Edur, David Makhateli, Daria Klimentová, Anna Cigankova, Jan Broeckx és Solymosi Tamás.

A Junior kategória első díját Núria Fernandes (Conservatório Internacional de Ballet e Danca Annarella Sanchez), a második díjat Eloy Gil Vicente (Conservatorio Profesional de Danza Fortea), a harmadik helyezettnek járó elismerést pedig Németh Lili (MTE) vehette át.

A Szenior kategóriában első helyezést ért el Porkoláb Cecília (Magyar Nemzeti Balettintézet), második lett Eunseo Kim (Kyunghee University), a harmadik díjat pedig Ezgi Toydemir (Magyar Táncművészeti Egyetem) kapta.

A Pas de Deux kategória első díját Rio Nakata és Wisse Scheele (Bolshoi Ballet Academy), a második díjat Saito Hiraku és Yu-Rou Chiang (Magyar Táncművészeti Egyetem), a harmadik díjat Kökény-Hámori Kamill és Dobra Janka (MTE) nyerte el.

A Magyar Táncművészeti Egyetem díját José Barbeiro, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) legjobb magyar előadónak járó díját Nagy Gvendolin vehette át. A legjobb kortárs előadó díját, amelyet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajánlott fel, Valeria González Maidana kapta meg. A fővárosi önkormányzat fiatal tehetségeknek odaítélt díját szóló kategóriában Balog Márton, pas de deux kategóriában Dobra Janka és Kökény-Hámori Kamill nyerte el.

A versenyt záró gálán versenyzők, illetve az MTE növendékei, hallgatói, valamint a Győri Balett lépett fel. Díjakat adott át a zsűri tagjai mellett Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Miklósa Erika operaénekes, a rendezvényt támogató Mol-Új Európa Alapítvány elnöke és Richly Gábor, az MMA főtitkára.

Elolvasom a cikket