Jelentős támogatást kaptak az egyszülős családok

MH/MTI
2023. november 25. szombat. 12:26

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy a 14 ezer sportruházati terméket – nadrágokat, sportfelsőket, sportszárakat – szombattól kezdődően osztják ki az egyszülős családok között, segítve ezzel a sportolásukat.

Felhívta a figyelmet, hogy a felmérések szerint az egyszülős családok háromnegyede nem sportol. Hozzátette: az adat nem meglepő, hiszen az egyszülős családokban a szülőnek két ember munkáját kell ellátnia. Ugyanakkor, mondta, éppen a gyerekek miatt lenne kiemelten fontos a sport és a mozgás.

Közölte: az Egyszülős Központ számos sportproramot biztosít a családoknak, a sportnapon többek között a gyerekek kipróbálhatták a mászófalat, a VR-szemüveges kerékpárt, az evezőpadot.

Tóth Krisztina, a Pro Filii Alapítvány főtitkára is a sport és a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet. A Mészáros-csoport legnagyobb karitatív szervezetének a képviseletében úgy fogalmazott: az egyszülős családok „szálszakadásig” sportoljanak, használják a jó minőségű sportruházati adományt.

Elolvasom a cikket