Joe Biden önmagát tartja a gázai háború okának

A massachusettsi Nantucketben pénteken újságíróknak nyilatkozva az amerikai elnök arról beszélt, hogy a Hamászt az Izrael és Szaúd-Arábia közötti békemegállapodásról szóló tárgyalásokon elért amerikai előrelépés motiválta a dél-izraeli falvak elleni október 7-i támadásra.

Állítása szerint a tárgyalások megélénkültek, miután a szeptemberi G20-csúcstalálkozón bejelentettek egy hatalmas vasúti projektet, amely egy Rijád és Izrael közötti összeköttetést is magában foglalja.

„Nem tudom bizonyítani, amit mondani fogok” – mondta Joe Biden. „De úgy vélem, hogy a Hamász többek között azért csapott le akkor, amikor lecsapott, mert tudták, hogy nagyon szorosan együttműködöm a szaúdiakkal és másokkal a régióban, hogy békét teremtsünk a térségben Izrael és Izrael létezéshez való jogának elismerése révén”.

Szaúd-Arábia a hírek szerint valóban közel állt egy megállapodáshoz az Izraellel való kapcsolatok normalizálásáról, a legutóbbi gázai konfliktus kirobbanása után azonban befagyasztotta a tárgyalásokat.

Érdemes hozzátenni, Joe Biden elődje, Donald Trump közvetítette az Ábrahám Egyezményt, amelynek értelmében Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek diplomáciai kapcsolatokat létesített Izraellel. Később Szudán és Marokkó is aláírta a megállapodásokat.

Elolvasom a cikket