Rosszul lett egy néző a tesztvetítésen – ennyire jó lett az Éjszakai merülés

Saját kilenc évvel ezelőtti rövidfilmjéből készítette Éjszakai merülés című természetfeletti thrillerét Bryce McGuire, aki nem gondolta volna, hogy az eredeti filmből fejlesztett egész estés történet nagyságrendekkel több munkát ró majd rá. A történetben egy család új házba költözik, amelyhez úszómedence is tartozik. A hűsítő víz szörnyű titkokat rejt: démonok lappanganak a mélyben – írja a hirado.hu.

Objektum doboz

„Egy vizes jelenet elkészítése kétszer annyi munkát igényel, mint egy száraz felvétel. Fel kell készülni a merülésre, ki kell építeni a kommunikációt a felszín és a víz alatti tér között, és két búvárcsapatra van szükség: az egyik a munkában vesz részt, a másik biztosít. A színészeknek külön meg kellett tanulniuk a helyes víz alatti légzést, és minden jelenet felvétele előtt ebből is be kellett melegíteni. Az Avatar búvárai dolgoztak nálunk, a kaszkadőröket és a technikai stábot is ideértve, úgyhogy elmondhatjuk, hogy a legjobbak működtek közre. Akkor láttam, hogy tényleg jól csináltuk, amikor az egyik tesztvetítésen egy néző rosszul lett, mert légszomja volt. Arról a jelenetről van szó, amikor a vízfelszínről merülünk lassan egyre mélyebbre, és úgy látszik, itt a nézők is automatikusan visszatartják a lélegzetüket. Természetesen nem akarom, hogy bárkinek baja essen a nézőtéren, de azért jó érzés tudni, hogy a közönség együtt lélegzik – illetve esetünkben nem lélegzik – a filmmel. Ez azt jelenti, hogy működik a dolog” – magyarázta a rendező a New York Comic Conon.

Elolvasom a cikket