Újabb túszokat engedett el a Hamász

MH/MTI
2023. november 25. szombat. 22:24
Frissítve: 2023. november 25. 22:46

Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok egyebek mellett azt követelték, hogy humanitárius segélyt szállító teherautók léphessenek be a Gázai övezet északi részébe, és tartsák tiszteletben a túszokért cserébe szabadlábra helyezendő palesztin foglyok „kiválasztásának kritériumait” – állt a szervezet közleményében.

A Hamász szóvivője szerint összesen 340 segélyszállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe péntek óta, ebből hatvanöt jutott el az övezet északi részébe, azaz kevesebb, mint a fele annak, amiben Izraellel megállapodtak.

Izraeli vezetők arról tájékoztatták az AFP francia hírügynökséget, hogy a túszokat még nem adták át a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (CICR), amelynek át kell őket adnia Izraelnek.

Joav Galant izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetbe tett szombati utazásakor kijelentette: az izraeli katonák mindaddig nem hagyják el a palesztin területet, amíg az iszlamisták által fogva tartott valamennyi túsz ki nem szabadul. A hadsereg továbbra is nyomást gyakorol a Hamászra, minden további tárgyalást „tűz alatt” folytatnak.

Az izraeli televízió 13. csatornája biztonsági illetékesekre hivatkozva közölte, hogy az izraeli hadsereg kész felújítani a katonai műveleteket a Gázai övezetben, ha a Hamász helyi idő szerint éjfélig (közép-európai idő szerint 23 óráig) nem adja át a túszok második csoportját.

Pénteken, az iszlamista palesztin szervezet és Izraeli között háború fegyverszünetének első napján huszonnégy túsz, közöttük tizenhárom izraeli szabadult ki harminckilenc Izrael által bebörtönzött palesztin szabadlábra helyezéséért cserébe.

Szombaton éjfél előtt aztán újabb túszokat, 13 izraelit és 4 külföldit adott át a Hamász terrorszervezet majdnem hétórás késlekedés után a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) – jelentette az izraeli média.

A Hamásznak helyi idő szerint délután 4-kor kellett volna átadnia a túszokat a vöröskeresztnek, de Izraelt az egyezmény pontjainak megszegésével vádolva hét órával késleltette a fogolycserét.

A kiszabaduló nyolc izraeli gyermek és öt nő nagy részét a Beeri nevű, a Gázai övezettel szomszédos kibucból rabolták el a Hamász október 7-i terrortámadásában, és az azóta eltelt ötven napban a Gázai övezetben ismeretlen helyen őrizték őket.

Elolvasom a cikket