Harmincéves a Los Gringos Együttes

A zenekar 1993-ban alakult zömmel székesfehérvári zeneművelő tagokból, akik korábban – kevés kivétellel – a méltán népszerű Los Andinos együttes hírnevét öregbítették. Az elmúlt három évtizedben eleinte a dél-amerikai gyűjtőutakon szerzett benyomásaikat, tapasztalataikat elsősorban élő műsorokon, koncerteken és a rendszeres székesfehérvári és budapesti klubestjeiken közvetítették lelkes közönségük felé, de alkalmuk volt stúdiófelvételen is rögzíteni zenei élményeiket.

Az együttesnek lehetősége volt a Fonó Budai Zeneház megnyitó rendezvénysorozatán közreműködni olyan illusztris előadók mellett, mint a Bran együtes, az Újstílus Zenekar, a Dresch Quartet vagy a ROVA Saxophone Quartet (USA). Néhány unikális kezdeményezés után, mint pl. a Sicuris de Fonó az elmúlt években energiájukat a kórusokkal megszólaltatható két nagyszabású produkció, a Misa Criolla (A.Ramirez) és a Misa Andina (M.Vicencio) köti le. Ezeket különböző kórusok és szólisták bevonásával számos koncerten és templomban hallhatta a magyar közönség.

A zenekar a jubileumi koncertjén vendégelőadóival visszatér az ecuadori, perui és bolíviai „örökzöldek” felelevenítéséhez, amelyek mellett új dalokkal is kedveskednek majd a kíváncsi hallgatóságnak. Az estét kötetlen közönségtalálkozó zárja, ahova mindenkit szeretettel várnak!

A koncertről bővebben itt: https://www.fono.hu/hu/programok/2023/30-eves-a-los-gringos-egyuttes/

Elolvasom a cikket