– Mikor vált ön számára egyértelművé, hogy restaurálással szeretne foglalkozni? Azon belül is miért éppen a textil?
– Még gimnazista voltam, amikor klasszika-filológus nagybátyám felkeltette érdeklődésemet a régi tárgyak iránt. Első munkahelyem, érettségi után a Központi Múzeumi Igazgatóság volt, ahol különböző korú és anyagú műtárgyak restaurálásával foglalkoztak. Szilikát-, pontosabban római és középkori üvegek és régészeti textilek restaurálásával kezdtem, de szerencsém volt, mert sokat tanulhattam akkori kollégáimtól, akik között vegyészek, biológusok is voltak. Vizsgálataik eredménye nélkülözhetetlen a műtárgyak állapotának, korróziójának megállapításában, a legalkalmasabb kezelésmódok kiválasztásában.
– A diplomamunkája egy 17. századi lótakaró volt az Esterházy-gyűjteményből. Miért pont ezt választotta?
– Textillel azért kezdtem el foglalkozni, mert az intézmény elköltözött az Iparművészeti Múzeum. épületéből a Könyves Kálmán körútra. Itt akkor még nem készültek el a laboratóriumok. Az üvegrestauráláshoz a felhasználandó vegyszerek miatt is komoly felszerelés szükséges, ami nem állt még rendelkezésre. Ekkor álltam diploma előtt, de ezért az üvegtárgy diplomamunkaként szóba sem jöhetett. Így lett a diplomamunkám egy 17. századi lótakaró az Esterházy-gyűjteményből. Lényegében ekkor szerettem bele igazán a textilekbe. Nehéz, de megtisztelő feladatot jelentett a szakadozott, penészes, rendkívül elöregedett, szinte maradványokból annak eredeti szépségét helyreállítani. Elbűvöltek a fémszálas hímzések, hogy minden tárgynak története van, de főleg az, hogy ennek magam is részese lehetek.
– Min múlik, hogy egy tárgy vagy textil restaurálható-e?
– Ez mindig a tárgy állapotától és az anyagvizsgálatok eredményeitől függ. Csak az anyagvizsgálatok eredményeinek ismeretében dönthetünk a kezelés módjáról, s a megoldás sokszor csak kompromisszumok árán lehetséges. A különféle anyagok állandó kölcsönhatásban vannak egymással és a környezettel, ez előbb-utóbb önmagában is fizikai, kémiai, biológiai károsodásokhoz vezet. A történeti textilek mint szerves anyagok jobban ki vannak téve a környezet ártó hatásainak, mint a nem szerves anyagú tárgyak. A textilek ebből a szempontból a legérzékenyebb tárgyi emlékeink. A legtöbb esetben a textil műtárgyak úgynevezett kompozit tárgyak, ahol fémszál csont, bőr, fa, viasz anyagok egyidejű előfordulásával kell számolnunk. Az a kezelőszer, amely hatékonyan tisztítja a fémet, az textilre, csontra nézve kifejezetten káros. A restaurátori gyakorlatban a különböző anyagfajták szétválasztására csak kivételes esetekben van lehetőség. Ezért a megfelelő kezelésmód megválasztása nagy körültekintést kíván.
– Minden restaurálható?
– Sajnos nem minden textil restaurálható. Az ásatásokon előkerülő textilek például fontos információkkal szolgálnak azokról az emberekről, akik készítették vagy használták azokat. Gyakran előfordul azonban, hogy a lelet annyira rossz állapotú, hogy csupán a vizsgálati eredményeket tudjuk megőrizni.
– Mi volt ön számára a legnagyobb szakmai kihívás, és miért?
– A legnagyobb kihívás számomra természetesen a Koronázási Palást vizsgálataiban való részvétel volt. 1031-ben István király és Gizella királyné arannyal hímzett, feliratos miseruhát adományozott a királyi alapítású székesfehérvári Szűz Mária-templomnak. Az eredetileg zárt, harang alakú miseruha félkör alakra felvágva, koronázási palásttá átalakítva maradt ránk.
Az eredeti miseruha hiteles mérésekkel és rajzokkal megvalósított rekonstrukciója
Fotó: Sipos Enikő
1983-ban tagja lehettem a teamnek, amelyet a koronázási jelvényekkel foglalkozó történeti és művészettörténeti bizottság felkért nemzeti ereklyénk, a koronázási palást állapotának felmérésével és vizsgálatával. Először nagyon megrémültem, hogy mit fogok én csinálni? Hiszen szinte rá sem merek nézni, nemhogy megérinteni ezt a csodát, de ugyanakkor végtelen kíváncsiság töltött el, hogyan öltött testet a mű? Kik készíthették? Milyen technológiai eljárásai lehettek az István király korabeli műveseknek? Kovács Éva művészettörténész, aki 1978-ban hazahozta a koronázási jelvényeket Amerikából, segített túl lenni az első ijedtségen. Neki tartozom köszönettel, mert az ő műveltsége, fantáziája, tanácsai vezéreltek pályám során.
Már a vizsgálatok kezdetekor is rendkívül érdekelt, hogy milyen lehetett eredeti állapotában, a deformálódott, mára már hiányzó részek nélkül. Az 1982-ben elvégzett technikai vizsgálatok során ugyanis nem lehetett megadni a palást eredeti méreteit sem, mivel minden oldalán körbevágták.
Formáját tekintve a palást szabályos félkör, melyet egy nagyobb téglalap alakú anyagból szabtak. Képsora szabályos geometriai rendszerben helyezkedik el, nyilvánvaló, hogy az elkészítéséhez szükséges terv szerkesztés eredménye, amely körök és négyzetek összefüggésére épül. Ennek a geometriai rendszernek a segítségével – egy rekonstrukciós rajzon – sikerült hitelesen és pontosan meghatároznom a deformálódott, torzult hímzések eredeti helyét és azt, hogy mennyi hiányzik az elejéből és körben az aljából.
Az interjú a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült
