Für Anikóval forgatja első mozifilmjét Mayer Bernadette

MH/MTI
2023. november 29. szerda. 22:58

Az NFI közleménye szerint Mayer Bernadette filmje saját élményén alapul. „Édesanyám tinédzser koromban vakult meg, ketten együtt kellett szembenéznünk ennek minden következményével” – idézi fel a közleményben a rendező, aki a forgatókönyvet Nagy Zoltán író-rendezővel közösen írta (Szép csendben 2019).

A Szemem fénye történetében a művészetoktató Krisztina cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti látását, ami válságba sodorja nemcsak saját, de fia életét is. Máté, aki újdonsült apaként gyermeke születése után szembesül Krisztina állapotával, erején felül próbál segíteni anyjának, élete lassan kettészakad egyre fojtogatóbban ragaszkodó anyja és saját családja présében, miközben Krisztina retteg attól, hogy egyedül marad a sötétben.

„Kár szépíteni, a vakság az egyik legborzasztóbb dolog, ami történhet az emberrel. Úgy hiszem, akkor tudjuk átvészelni a tragédiát, ha észrevesszük, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is ott rejtőzik az emberi szépség és a humor. Észrevenni ezeket a boldog pillanatokat pedig a legnagyobb kihívás ebben a helyzetben. Ezt a kettősséget fogalmazza meg a film, egy olyan drámát, amin időnként lehet azért nevetni is” – mondja Mayer Bernadett, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen először operatőrként, majd 2016-ban filmrendező szakon végzett.

A több évszakon átívelő történet főszerepében Für Anikó, valamint Vilmányi Benett (Larry, Látom, amit látsz) lesz látható. A közlemény szerint az anya-fiú párost alakító kettős már évek óta dolgozik a filmen.

A Szemem fénye operatőre Csepeli Eszter, aki többek között A kivégzés című Cannes-ba is beválogatott rövidfilm operatőre volt, valamint idén Los Angeles-ben leforgatta az első amerikai nagyjátékfilmjét (Quarter), melynek főbb szerepeit Eric Roberts és Brooke Shields játssza.

A film producerei Petrovits Genovéva, valamint Sólyom Kristóf és Oskó-Szabó Csaba, koproducere pedig Gyurin Zsuzsi.

A Szemem fénye az NFI támogatásával, a Kino Alfa gyártásában, a Salamandra Film koprodukciójában készül, látványtervezője Mestyán Lili, jelmeztervezője Szalai Sára. Für Anikó és Vilmányi Benett mellett a főbb szerepekben Waskovics Andrea, Hámori Ildikó, Znamenák István, valamint Hajdu Szabolcs láthatóak – közölte az NFI.

Elolvasom a cikket