Gondok a Muravidéki magyarságnál

Továbbra sem zökkenőmentes Lendva és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MNÖNK) együttműködése az oktatási beruházások terén. Mint szlovéniai nemzettestvéreink lapja, a Népújság megírta, a település a csentei régi iskola felújítási munkálatainak finanszírozásához költségvetési átcsoportosításokat végez, mivel az MMÖNK még nem utalta át a magyar kormány által biztosított 516 ezer euró céleszközt.

Az úgynevezett gyertyánosi óvoda bővítésére és a csentei régi iskola felújítására a budapesti kabinet a Bethlen Gábor Alapítvány pályázatán biztosított támogatást. A jóváhagyott eszközök gondnoka az MMÖNK, míg a munkálatok kivitelezője – a közoktatási intézmények alapítójaként – Lendva.

A társfinanszírozási szerződés aláírását a csentei projektről Lendva Község és az MMÖNK között vita előzte meg, majd június 19-én aláírták a finanszírozási egyezményt, melynek alapján a község meghirdette a közbeszerzést. A csentei intézmény tekintetében az Inobačka Kft. győzött, amely szeptemberben fel is vonult dolgozni. Lendva az egyezménnyel összhangban az MMNÖK-nak október 6-án elküldte a követelését az 516 ezer euró átutalására – ám mivel a forrást több felszólítás után sem kapta meg, október végén végrehajtási kérvényt nyújtott be az MMÖNK bankszámlája ellen.

A szervezet fellebbezett így az eljárás még nem zárult le. A fennakadását Lendva a 2023-as költségvetési eszközök átcsoportosításával tervezi áthidalni.

Az ügyben a lap megkereste az MMÖNK-t is, ahol Orban Dušan elnök november 29-re ígért választ.

Elolvasom a cikket