Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 12:38

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a médiatanács eljárást indított az RTL-en november 5-én 19 óra 30 perctől sugárzott Sztárbox című műsorszáma miatt.

A műsorban ismert médiaszereplők és celebek vívnak egymással ökölvívó-mérkőzéseket, de mivel a szereplők nem profi sportolók, a Sztárbox pedig így nem minősül sportműsornak, az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre – írták, hozzátéve, hogy a műsorszámot a szolgáltató a „12 éven aluliak számára nem ajánlott” kategóriába sorolta.

A médiatanács döntése szerint megalapozottan feltételezhető, hogy az erőszakos jelenetek bemutatása, valamint időnként obszcén, trágár nyelvezete miatt a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta. A testület most induló eljárásában azt fogja vizsgálni, hogy megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása – közölték.

Úgy folytatták, hogy szintén az RTL műsorán, október 25-én a kora reggeli órákban került adásba a Reggeli című műsorszám azon epizódja, amelyben Lapite Oludayo (művésznevén: Fekete Pákó) nigériai származású médiaszemélyiséggel beszélgettek a műsorvezetők a közelmúltban megszerzett magyar állampolgárságáról. Az interjú alanya a gúnyolódó műsorvezetői kérdésekre válaszolva elmondta, hogy azért volt fontos számára az állampolgárság megszerzése, mert régóta él Magyarországon, valamint szereti a magyar kultúrát és szokásokat.

„Az adásban megszólaltatott vendéget a műsorvezetők olyan helyzetbe hozták, amelyet láthatóan nem tudott megfelelően kezelni. Az így kialakult légkörben választási lehetősége sem volt, csak mechanikusan igyekezett megválaszolni a hozzá intézett kérdéseket, végrehajtani a feladatokat” – fogalmaztak.

A médiatanács az emberi méltóság vélelmezett megsértése miatt eljárást indított a csatorna szolgáltatója ellen – jelezték. Közölték azt is, hogy külföldi joghatóság alá tartozó csatornák műsorait is vizsgálta a médiatanács: a Film Café csatornán október 13-án, a kora délutáni műsorsávban sugárzott A nagy fehér című filmet bejelentés alapján vizsgálta a hatóság.

A cseh joghatóság alá tartozó Film Café szolgáltatója a Cseh Köztársaságban bejegyzett társaság – tették hozzá.

A Nemzeti Filmiroda a vizsgált filmet a „16 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatár-kategóriába sorolta, a szolgáltató pedig változatlan tartalommal, de korhatár-megjelölés nélkül sugározta. A magyar szabályozás szerint ezzel a műsort korhatárra való tekintet nélkül megtekinthetőnek minősítette. A hatóság a műsorszám vizsgálata során megállapította, hogy ha a szolgáltató a magyar joghatóság alá tartozna, a film csak 21 óra és 5 óra között lett volna sugározható – írták.

A hatóság a bejelentést és a vizsgálati eredményeket továbbította az illetékes cseh társhatóságnak, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére. A holland joghatóság alá tartozó Viasat 3 csatornán július 2-án 12 óra 40 perces kezdettel sugárzott Az éjszaka törvénye című műsorszámot, valamint a Viasat 6-on július 2-án 12 óra 18 perces kezdettel sugárzott Kiscsávó című műsorszámot bejelentés nyomán vizsgálta a médiatanács.

A Nemzeti Filmiroda Az éjszaka törvénye című filmet „16 éven aluliaknak nem ajánlott”, míg a Kiscsávó című műsorszámot „12 éven aluliak számára nem ajánlott” korhatári kategóriába sorolta. A filmeket a szolgáltató változatlan tartalommal sugározta. Az éjszaka törvénye című film kapcsán a médiatanács megállapította, hogy a film sugárzási ideje nem felelt meg a médiatörvény vonatkozó rendelkezéseinek.

A műsorszám trágár nyelvezete, alaphangulata és egyes jelenetek intenzitása alapján ártalmas lehetett a tizenhat éven aluli korosztály személyiségfejlődésére. Ha magyar joghatóság alá tartozna a médiaszolgáltató, úgy a film csak 21 óra és 5 óra között lenne sugározható – olvasható a közleményben.

Az azonos szolgáltató által üzemeltetett Viasat 6 csatornán szintén napközben vetített Kiscsávó című műsorszámot „6” korhatári jelöléssel sugározták. A filmalkotás ugyanakkor a magyar szabályozás alapján a „12 éven aluliak számára nem ajánlott” korhatár-kategóriába tartozik. A hatóság a vizsgálati jelentés megállapításait és a bejelentést is eljuttatta a holland tárhatósághoz, felkérve a szükséges intézkedések megtételére – közölte az NMHH.

Elolvasom a cikket