Hát most lépjek, vagy ne lépjek? Vagy csak bátran, zutty, a közepébe? Mert bizony ez a kis lépés nagy lépés a saját életemben, és jóval kisebb az emberiség történetében. Hát Neil Armstrong nem piszmogott, sertepertélt ennyit, mielőtt a Sas leszállt: 1969. július 20-án, az Egyesült Államok keleti parti időzónája szerint 16 óra 18 perckor megérkezett az Eagle holdkomp az Apollo–11 két űrhajósával, Neil Armstronggal és Edwin E. Aldrinnal a Hold felszínére. Armstrongé volt a privilégium, ő tehette a lábát először egy másik égitest felszínére, s ekkor mondta el máig fennmaradt híres mondatát: „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” –, majd két és fél óráig tartózkodott később Aldrinnal a holdfelszínen. (Hacsak nem korunk egyik nagy gondolkodójának, Schobert Norbertnek van igaza, és humbug volt az egész.)
Esetemben számomra legalább ennyire fontos lépésről lenne szó, hiszen hiába jelentettem ki a Katona József Színház pénztáránál, hogy az egyik, proletár nagyapámat csak a tanácshatalom juttatta be a Margitszigetre, a másik meg még látta Lenint a Szmolnijba sietni, Apró Antalt felszólalni, Gyurcsányt szakdolgozatot írni, ez bizony édeskevés volt ahhoz, hogy kedvezményes áron vehessek színházjegyet. Nem, nem soha – illetve bocsánat, ez a jelszó máshová illett egykoron. Nem, semmi áron nem adnak kedvezményt vagy percentet a bejövő summa után, csak akkor, ha belépek a Demokratikus Koalícióba. Na legfeljebb, ha el tudom énekelni még a Sződd a selymet elvtárs-t, illetve hát nyugdíjasként elég, ha félhangon dúdolom a dallamot, a Katona pénztára előtt ugyanis, ha hamisan éneklek is, meghallgatnak.
És ha belegondolok, így van ez jól. Semmi suskus, semmi melldöngetés, hogy én kérem szervezett dolgozó vagyok, és hadd fizessek mondjuk szakszervezeti bélyegben, csak nem és nem. Csak mutassam fel a párttagkönyvemet. Úgy ám! Mert hát a levélben, amelyet takarosan megfogalmazott a párt, és idézett a Magyar Nemzet, egyértelműen az áll, hogy „Köszönjük, hogy a DK közösségének tagja vagy, amit egy különleges lehetőséggel szeretnénk meghálálni! November végéig kedvezményesen – akár 30 százalékkal olcsóbban – vásárolhatsz jegyet Budapest egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba!”
Érdekes aztán, hogy ez a kedves kis hálalevél mintha nem jutott volna el a színházi ügyekben egyébként az ellenzéki hírportálokig, miközben valamennyi megpálcázta a Nemzeti igazgatóját, Vidnyánszky Attilát egy színpadi baleset okán. De igaz is: elvtárs, segítsd a lebukottakat! Bár nem tudom, ez a hercig kis felhívás miként keveredett ide, ám az is igaz, a nagy csend, az elvtársi hallgatás az ügyben már-már fülhasogató. Bár egy-két színiigazgató ugyan megszólalt, de attól sem lettünk sokkal okosabbak. Béres Attila, a miskolci igazgató hitetlenkedett a hír vétele után, kétségbe vonta, hogy a virágzó demokrácia idején ilyesmi pártalapon megeshet. Nicolae Ceausescu idejére, vagyis az egyik legboldogabb kommunista mindennapok korszakára utalva azt is mondta a Romániából áttelepült Béres, hogy utoljára ilyet a nyolcvanas években hallott, amikor tudomására jutott, hogy a párttagok ingyen mehettek színházba.
Hát, úgy látszik, most megint ott vagyunk, illetve ott leszünk, ha nem vigyázunk magunkra. A jobbak, az européerek közülünk is tudják, hogy a kultúra nem áru, a kultúrát nem lehet megfizetni, így aztán hova fizetgetnének a legjobb koponyák, a DK-tagok. Még az is megeshet, hogy hozzájuk, lakásra viszik a kultúrát. Nem kell bezsúfolódni az igazán európai Katonába, hanem kultúrbrigádok járják majd csasztuskákkal a proletárviskókat, szigorúan biciklivel, Kőbányától a Szemlőhegyig. Így aztán a legjobbak még jobbak lesznek, visszaáll a legszélesebb demokrácia, s az EU-küldöttség pedig nem inspiciálni, hanem tanulni jár majd hozzánk. Igaz, nem középiskolás fokon. No meg, a Burgtheater is átruccan némi tanulmányi kirándulásra, bár annak igazgatójától csak tanulni lehet, ellesni a szakmát, megtanulni a gazdálkodást.
De addig is sokan vannak még a talpnyalók, kulákok, munkahalogatók – na, de nekik egy büdös nagy fityiszt, és nem ingyenes színházjegyet! Előbb tanulják meg Hamlet monológját, hallgassák ki Majakovszkij Beszélgetését Lenin elvtárssal. Mi pedig vegyük elő a jobbik eszünket, a szövetséges, cipőköpködő, jeles Jobbikkal együtt, és gondolkodjunk. Feszt gondolkodjunk, spekuláljuk ki, mi mindenre lehet használni még a párttagkönyvet! Mármint a DK-sat. És hogy a kultúrát, a színházat se feledjük, Vidnyánszky mindenképpen mondjon le. Igaz, egyszer már lemondott, de akkor elmagyarázták neki, hogy ő csak felmondhat, egy jó lemondáshoz más szerződés kell. Úgyhogy semmi-semmi vakaródzás, hülye magyarázkodás, borzalmas-bizalmas alakoskodás, lépjen le. Ha már a belépést elmulasztotta.
A szerző újságíró
