Új játszótéret adtak át Dunaújvárosban

MH/MTI
2023. december 1. péntek. 18:18

A nemzeti lottótársaság közleménye szerint a befogadó játszóterek a fogyatékossággal élő gyermekek számára is könnyedén megközelíthetőek, az egyes játékelemek között kerekesszékkel is segítség nélkül közlekedhetnek, és azokat önállóan használhatják, ezáltal ép társaikkal közösen élhetik át a játék örömét. Az idén hat ilyen létesítmény épülhetett: a budapesti V. kerület mellett Kiskunhalas, Nagykanizsa, Berettyóújfalu, Szerencs és immár Dunaújváros is egy-egy ilyen játszótérrel gazdagodott.

Mint megjegyezték, a pénteken átadott dunaújvárosi „mesebirodalommal” együtt 28 inkluzív játszótér megépítésével járult hozzá a Szerencsejáték a gondolati akadálymentesítéshez, illetve ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő és ép gyermekek a közös játék örömét megtapasztalva válhassanak befogadó felnőttekké.

Idézték Knapp Istvánt, a társaság régióvezetőjét, aki felidézte, hogy a programot hat évvel ezelőtt azzal a céllal indították, hogy általa lebonthassák az olykor láthatatlannak tűnő, mégis létező korlátokat, illetve a közös játék élményén keresztül közel hozzák egymáshoz a fogyatékossággal élő és ép gyermekeket, segítsék őket egymás elfogadásában, értékeik kölcsönös felfedezésében.

Mészáros Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy kormánypárti képviselőként prioritásként kezeli a családok jólétét, amihez ez a játszótér jelentősen hozzájárul. Dunaújváros jobbikos polgármestere, Pintér Tamás az összefogás jelentőségéről beszélt, hiszen a Szerencsejáték Zrt. támogatásával épült a játszótér, amelyhez a város adta a területet és vállalta az üzemeltetését, fenntartását, valamint a játszótér környezetének kialakítását.

Elolvasom a cikket