Luxuscikket készítettek a tésztafőző vízből

Amikor tésztát főzünk, melléktermékként mindig ott marad a tésztafőző víz. A legtöbben ezt első lendülettel öntjük is ki valahova, az újrahasznosítás a legritkább esetben fordul meg fejünkben, pedig az internet tele van hasznos tippekkel ebben a témában is. Van, aki csak virágot locsol vele, mások új fogások alapanyagaként használják fel, de hajmosásra is javasolják a keményítős levet.

Egy New York-i olasz étterem, a Jupiter sem önti ki a vizet, amiben tésztát főznek: ők azt újra eladják. Persze nem kiporciózva a levet, ennél azért elegánsabb formát választottak erre. Az étterem ugyanis összefogott a DS & Durga nevű, elsősorban illatszerekben utazó céggel, akik parfümöket, bőrápoló termékeket, autóillatosítókat és gyertyákat is készítenek.

Segítségükkel a tésztafőző víz illatát sikerült átmenteni a gyertyába, megalkotva ezzel a Pasta Water nevű terméket. Hallottunk már furcsa illatú gyertyákról, de a a vajas popcorn, a sajt vagy éppen a kétütemű motorok kipufogógázának szaga egy megfoghatóbb dolog, legalábbis a mi orrunknak. Tény, hogy van illata a tésztafőző víznek is, de ez inkább semleges.

Objektum doboz

Persze ha olyan jó a tészta az étteremben, mint ahogy azt a gyetyakészítők állítják, már más lehet a helyzet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy lehetnek emberek, akiknek pont ez az aroma idéz fel egy kellemes emléket, ami szintén más kontextusba helyez mindent. Maga a gyertya a pontos leírás szerint ráadásul nem csak a sima tésztavíz illatát hordozza, hanem sokkal inkább egy olasz konyha légkörével tölti be a helyiséget, ahol meggyújtják. érezni benne a sós vizes jegyeket és a búzadarát, ezek pedig önmagukban tényleg kellemesebb illatok.

Maga a gyertya egyébként szójaviaszból készült, 70 óráig ég és átszámítva 25 ezer forintba kerül.

Elolvasom a cikket