Magyar fejlesztésen alapuló eszköz nyert az Európai Innovációs Tanács pályázatán

MH/MTI
2023. december 4. hétfő. 20:39

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban elért tudományos eredményeket hasznosító, röntgenspektroszkópiai fejlesztéssel foglalkozó magyar startup cég, a LynXes Innovation Kft. az általuk kifejlesztett eszköz segítségével egyszerűen és olcsón tesz széles körben elérhetővé eddig csak nemzetközi nagyberendezésekkel, drágán elvégezhető anyagvizsgálati méréseket – olvasható a kutatóközpont közleményében.

A Vankó György vezette Femtoszekundumos Spektroszkópiai és Röntgenspektroszkópiai „Lendület” Kutatócsoport egy ERC-pályázat segítségével, a 2010-es években kezdte el azokat a kutatásokat, amelyek járulékos eredményeként állt elő a fenti laboratóriumi eszköz, amely forradalmasíthatja az anyagvizsgálati kutatásokat. A fejlesztés olyan nagy energiafelbontású röntgenspektroszkópiákon alapuló elemzéseket tesz lehetővé laboratóriumi méretekben mind az akadémiai, mind az ipari felhasználók számára, amelyek korábban szinte kizárólag nagy nemzetközi kutatási infrastruktúráknál, nagyjából napi 10 ezer euróba kerülő mérési időben voltak megvalósíthatók. Ezek a vizsgálatok eddig korlátozottan voltak elérhetők számos laboratórium számára, így az új fejlesztés hatalmas lehetőségeket rejt magában az eddig méltatlanul háttérbe szorult röntgenspektroszkópiai technikák számára.

A fejlesztések eredményeként elérhetővé tett mérési megoldások részletes, elemspecifikus információkat nyújtanak új anyagok elektronszerkezetéről, az atomok közötti kötésekről, amit számos olyan területen lehet hasznosítani többek közt, mint az energiaipar, a zöld kémia, a hulladékkezelés, az informatikai anyagok fejlesztésével foglalkozó szektor vagy a biotechnológia ipar.

A technológiatranszfer megvalósítása érdekében az eredmény megfelelő jogi védelme után a végső termék kifejlesztését és piacra vitelét a wigneres kutatók, Németh Zoltán és Vankó György által alapított LynXes Innovation Kft. folytatja. A cég két éve kezdett felkészülni az Európai Innovációs Tanács pályázatára, amit hónapokon át tartó, több körös versenyben sikerült elnyernie idén ősszel. A pályázat rangját mutatja, hogy a győzelem esélye nagyjából hat százalék volt.

A cég továbbra is szorosan együttműködik a HUN-REN Wigner FK kutatóival, hiszen a cél nem csak a fejlesztés piacra vitele, hanem a készülék alkalmazásával új tudományos eredmények elérése is.

Elolvasom a cikket