36 éve nincs válasz

Az akkor 72 éves Phillip John Jones Crynantban élt feleségével, Adával, akivel két lányt – Gaynor és Wendy – neveltek fel. Az idős úr 1987 novemberében egy vasárnap reggel a szokásos sétájára indult, de sosem tért haza. Az eltűnése óta eltelt évek során pedig a család semmivel sem került közelebb a rejtély megoldásához.

Este felhívtak minket, hogy Phil elment a szokásos, vasárnap reggeli sétájára, és nem jött vissza. Rögvest beugrottunk az autóba és elmentünk Crynantbe: körülbelül este 11-re értünk oda. Tudtuk, hol szokott sétálni, ezért fogtunk egy zseblámpát, és különböző útvonalakon át kutattunk az erdészetben, de nyomát sem találtuk

– idézte fel a történteket David, Gaynor férje, Phillip veje. Az eltűnt férfi közvetlen családtagjai közül ma már csak a lánya, a 81 éves Gaynor él, aki nemrég állt elő a történetével: mint mondta, a mai napig bízik abban, hogy egyszer még fény derül az igazságra.

Az elveszett Phillipet annak idején a rendőrök, a helyi bányászok és persze a családtagok is keresték hónapokon át, de sajnos minden eredmény nélkül: az idős urat mintha csak a föld nyelte volna el.

Ma már csak egy csontváz lenne, ha rátalálnának. De örülnék neki, ha valakinek lenne valami mondanivalója. Ha megtalálnánk, az nagyon jó lenne

– mondta el Gaynor, a Mirror beszámolója szerint.

Elolvasom a cikket