Nagy-Vargha Zsófia: Az önkéntesség által szebb és jobb lesz a világ

MH/MTI
2023. december 5. kedd. 17:51

Nagy-Vargha Zsófia a Családbarát Magyarország Központ (CSBO) által alapított Önként Jöttem díj átadóján úgy fogalmazott, valószínűleg nem véletlen, hogy az önkéntesség világnapja az adventi időszakra esik, hiszen a négy adventi gyertya a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképe, és ugyanezek a mozgatórugói az önkéntességnek is. Az önkéntes tanúbizonyságot tesz arról, hogy önzetlen, a tettek embere, és fontos számára a társadalmi felelősségvállalás is, munkájával pedig nem csak a közvetlen környezetét, hanem akár az egész világot is meg tudja változtatni – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Nagy-Vargha Zsófia azt mondta, hogy a kormány évek óta támogatja az önkéntességet, a hozzá kapcsolódó tevékenységeket és civil szervezeteket. Készülőben van egy kutatás az önkéntességről, és ahhoz kapcsolódóan az önkéntesstratégia kidolgozása, valamint jövőre az egyetemeken is szeretnék „láthatóbbá tenni” az önkéntességet – közölte. A helyettes államtitkár az idei nyertes Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány tevékenységét hiánypótlónak nevezte, mert a gyerekek mellett igyekeznek könnyíteni a szülők szociális és pszichés terhein is.

Szuromi-Kovács Ágnes, a CSBO ügyvezetője kiemelte, az önkéntesség a társadalom egyik motorja, az önkéntesek önzetlensége pedig megfizethetetlen érték. Ezért alapították meg 2016-ban az Önként Jöttem díjat, amelyet a legalább egy éve működő, anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos munkát végző szervezetek kaphatnak meg – ismertette. Szuromi-Kovács Ágnes beszámolt arról, hogy idén a lakosság 35 szervezetet jelölt a díjra, amelyek közül négyet választott ki a szakmai zsűri, ezekre szavazhatott a közönség. A beérkezett több mint hatezer szavazatból négyezret kapott a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány.

Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapító elnöke arról beszélt, egy társadalmat az minősít, hogyan gondoskodik az elesettjeiről. A sérült gyerekek nagy mértékben a társadalom támogatására utaltak, az alapítvány pedig az évek során rengeteg segítséget kapott az önkéntesektől, „hihetetlen nagy társadalmi összefogást sikerült megteremteniük” – mondta az elnök.

A Fellegajtó Nyitogatók Alapítványt 2014-ben indította útjára Varga Gábor, aki halmozottan sérült kisfiát egyedül nevelve segíteni szeretett volna a hasonló nehézségekkel küzdő gyerekeknek és szüleiknek különböző programok szervezésével, közösségteremtéssel. 2019-ben elindították a Fellegvár Napközit, amelyben jelenleg tíz súlyosan halmozottan sérült gyerekről gondoskodnak, valamint komplex mozgás- és gyógypedagógia fejlesztéseket biztosítanak. Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását. Magyarországon 2005 óta törvény szabályozza az önkéntes közérdekű tevékenységet.

Elolvasom a cikket